Érdekes cikk jelent meg a Magyar Nemzet tegnapi számában. Az Orbán-kormány üzenőfüzetében Pilhál Tamás leteremtette a Magyar Újságírók Országos Szövetségét, a MÚOSZ rövidítésű szervezet alelnökét, György Zsombort pedig külön is kiemelte. Az említett újságíró ugyanis a Magyar Nemzet szerkesztőségében tanulta ki a kíváncsiság mesterségét, majd a Fidesz hatalomgyakorlásából kiábrándult kollégáival együtt alapította meg a Magyar Hang című hetilapot.
A kormánypárti sajtóban árulónak tartják, és ha alkalom adódik, akkor kartács-tüzet zúdítanak rá. Íme, az alkalom, és a kormányhű újságírók gyakorolhatják a karaktergyilkosságot. Mindazonáltal az okfejtésben van egy mozzanat, amely ritkaság a kormánypárti sajtóban. A cikk szerzője bevallja: „Pikirt publicisztikák szintjén el lehet viccelődni a másik propagandistázásával. Megteszi ezt a dollársajtó velünk, mi meg velük. Ilyen a boksz, rendben.” A szokásos kliséket használja, például a dollársajtót, azt viszont a képzeletünkre bízza, hogy a Magyar Hang esetében mit gondolunk a külföldi támogatásról.
E sorok írója azt, hogy a konzervatív értékrendű, de a Fideszből kiábrándult újságírók lapját a hatalmon lévők kiszorították az országból. Úgy kénytelen pozsonyi nyomdában készülni, hogy a hazai újságelőállításra alkalmas nyomdák egy kormány közeli alapítvány. a KESMA tulajdonában vannak, és rengeteg a fölösleges kapacitásuk. E helyzetben a szerkesztőségnek euróban kell fizetni a nyomdaköltséget, és ennek egy részét olyan pályázaton nyerte, amelyet Pressman volt amerikai nagykövet írt ki. A figyelemre méltó hátteret azonban Pilhál Tamás „elfelejtette” megemlíteni.
Az ilyen eljárás nevezhető propagandának. A véletlen úgy hozta, hogy tegnap a mibenlétét egy másik újságíró is firtatta. Parászka Boróka így fogalmazott a HVG-ben: „A propagandát nem azért kell követni, hogy megtudjuk, mit hazudik a rezsim, hanem azért, hogy megtudjuk, mit hallgat el.” Tűnődésre az késztet, hogy mindkét politikai oldalon pedzegetik a propagandát. De mi is valójában az a fránya propaganda? Felvilágosításért Hitler egyik miniszteréhez fordulok, aki a fogalom hiteles szakértője. Goebbels 1940. augusztus 14-én a naplójában kifejtette, hogy „A Führer a propagandát a győzelem előkészítésére és kihasználására szánja.”
A korántsem hiteles, de hihető üzeneteket tehát addig kell sulykolni, amíg az üzenők hatalomra nem kerülnek. Majd miután átveszik a kormányrudat, a régi és új üzeneteket azért kell változatlanul sulykolni, hogy a hatalomban is maradhassanak. Mindkét esetben létkérdés a gépezet, amelyet viszont kevés pénzből nem lehet működtetni. A siker záloga pedig az a szakember-gárda, melyet újságírók alkotnak. Az nem kérdés számomra, hogy a propaganda a nyilvánosság szerves része, mondjuk úgy, hogy a nyilvánosság zabigyereke. A kérdés inkább csak az, hogy az újságírók miért cserélik föl a kíváncsiság mesterségét a sulykolás mesterségére.
Az egyik lehetslges ok, hogy meggyőződésből. Ebben az esetben a propagandát művelő újságírók politikai aktivisták, régies kifejezéssel pártmunkások. A másik ok, hogy pénzért sulykolnak. 2010 óta valóságos iparág jött létre a sulykolásra, és a benne foglalkoztatottak jó pénzért fosztják meg magukat a kíváncsiság gyakorlásától. Gondolatmenetem persze azt is jelenti, hogy a propagandistaság nem függ a világnézettől. Bármelyik világnézet képviselője lehet pártmunkás, vagy pénzért kárhoztathatja magát a hatalom megszereztetésére és megtartatására.
A bejegyzésem utáni összeállításban olvasható Lendvai Ildikó véleménye. A veterán baloldali politikus úgy különbözteti meg a 2010 előtti és utáni gyakorlatot, hogy „A propaganda már nem eladja a politikát, hanem helyettesíti.” Ebben van igazság, mégis azzal egészítem ki, hogy a kormány tevékenységét bíráló konzervatív, liberális és baloldali újságírók többsége már kigyógyult a hihetőnek szánt üzenetek sulykolásából. Például azért is, mert az ellenzéki oldalon jóval kevesebb pénz található a megfizetésükre. Amennyit pedig jelenleg keresnek, abból nem érdemes elkurvulni.
Ezzel magyarázható, hogy a kormányzati szócső Magyar Nemzet hangvétele emlékeztet a Szabad Nép megyvenes évek végi, ötvenes évek eleji tónusára. Elismerem azonban, hogy nincs mindenki abban a helyzetben, hogy a kísérteties hasonlóságot észrevegye. A sors iróniája, hogy azok az újságírók, akik annak idején meggyőződésből vagy pénzért vállalták a nyilvánosságban való pártmunkát, lassanként kiábrándultak Rákosiék hatalomgyakorlásából, és fellázadtak. Majd miután szétszórták őket különböző szerkesztőségekbe, Nagy Imréhez csatlakoztak, és jelentős szerepet vállaltak 1956-ban.
Odáig azonban nem terjed a képzeletem, hogy ugyanezt feltételezném azokról a kormánypárti újságírókról, akik egyelőre leleményesen gyakorolják a sulykolás mesterségét.
Tíz mondat a propagandáról
Minél inkább elszakad a propagandagépezet a valóságtól, annál hatalmasabb a baj, amit el kell fedni. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, volt miniszterelnök, Heti Válasz, 2005. július 7.)
Propagandáról diktatúrában szoktak beszélni. Ha a kormány eljárása nem tetszik, a demokráciában akkor is csak kommunikáció. (Kumin Ferenc politológus, ATV, 2012. március 7.)
A propaganda már nem eladja a politikát, hanem helyettesíti. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszava, 2015. szeptember 26.)
A propaganda a kommunikáció egyik formája, az igazság helyett a hazugságot sulykolja. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, 2018. július 28.)
A propaganda természetéből adódik, hogy rendes újságíró nem szívesen műveli. (Urfi Péter újságíró, 444.hu, 2019. január 29.)
A propaganda kiszolgál, az irodalom megváltoztat. (Erdős Virág költő, 24.hu, 2020. július 5.)
A propaganda számára nem a hitelesség, hanem a hihetőség a lényeg. (Fábián András publicista, Újnépszabadság.com, 2022. március 23.)
A propaganda akkor működik, ha van valóságalapja, amit föl lehet nagyítani, el lehet torzítani. (Magyar Péter tiszapárti politikus, Klubrádió, 2025. június 13.)
A propaganda hangsúlya naponta, a tartalma kéthetente változik. (Béndek Péter publicista, Facebook.com, 2025. június 13.)
A propagandát nem azért kell követni, hogy megtudjuk, mit hazudik a rezsim, hanem azért, hogy megtudjuk, mit hallgat el. (Parászka Boróka újságíró, hvg.hu, 2025. december 29.)