Árpási Zoltán az egyik legismertebb vidéki újságíró. A békéscsabai napilapot szerkesztette, ám a rendszerváltás hevében a munkatársai leváltották. A száműzetés időszakában írta meg a Főnök, én magába rúgok című könyvét, a legújabb kori magyar sajtótörténet egyik legérdekesebb élménybeszámolóját. Ebben pedzegeti, hogy az MSZMP vezetése 1989 őszén lemondott a megyei sajtó politikai ellenőrzéséről, a gazdaságit azonban megtartotta.

Ragaszkodott ahhoz, hogy a napilapokat működtető megyei kiadóvállalatok a nyereség felét fizessék be a pártkasszába. Jogutódja, az MSZP 1990-ben mérsékelte a „sarcot” (a kifejezést a visszaemlékező használja). De hát tudjuk, hogy a gazdasági ellenőrzés révén politikailag is lehet befolyásolni egy szerkesztőséget. E felemás helyzet rajzolódik ki egy újabb közelítésmódból. Némi késéssel jutottam hozzá a Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle 2022/1. számához. A vidéki rendszerváltók című sorozatban két szerző kereste meg ama véleményformálókat, akik a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveiben megyei napilapot csináltak.

A nyíregyházi campuson másfél évtizedig a szobámtól balra Drabancz Róbert, jobbra pedig Vitál Attila fogadta a kommunikáció szakos diákokat. Az általuk készített interjúban a Kelet-Magyarország című napilap két hajdani munkatársával beszélgettek. Kertész Sándorral, akit manapság képregények alkotójaként ismerünk, és Reszler Gáborral, aki a történelmi tanszék vezetőjeként ment nyugdíjba. A két interjúvoló bölcsességéből telt arra, hogy nem foglaltak állást egy mindmáig tisztázatlan kérdésben. A hajdani újságírók azonban megosztoztak egy vitatható megállapításon.

Kertész Sándor a Kelet-Magyarországról szólván „az MSZMP kiadványáról”, majd „a laptulajdonos MSZP-ről” beszélt, Reszler Gábor pedig „az MSZMP megyei bizottságának lapjaként” emlegette a megyei napilapot. Egyikük még „Ekler elvtársat” is szóba hozta, a megyei pártbizottság agitprop titkárát, akinek a kezében összefutottak a szálak. Minden megyében akadt egy Ekler elvtárs, aki a pártellenőrzést testesítette meg. Nem vonom tehát kétségbe, hogy Árpási Zoltánnal együtt három koros újságíró élte meg ugyanazt. Ami úgy foglalható össze, hogy az állampárt MSZMP és annak jogutódja, az MSZP saját tulajdonának tekintette a 19 megyei napilapot.

Tíz évvel később, egy fogadáson megszólított az MSZP első kincstárnoka, beszélgetésünk a Magyar Média című folyóirat 2000/2. számában jelent meg. A szaksajtóban leggyakrabban idézett cikkem lett. Akiket érdekelt a megyei sajtó eladása, belőle ismerték meg az MSZP indítékait. Leginkább azt, amelyet Fabriczki András így fogalmazott meg: „Amit az akkori közvélemény pártvagyonként tartott számon, az nyolcvan százalékban állami tulajdon volt. Az MSZMP, illetve 1989 őszétől az MSZP csak használati jogot kapott az állami vagyon kezelésére.”

Amit tehát a múlt században a megyei sajtó munkatársai állampárti tulajdonként éltek meg, az jogilag az államosított vagyon kezelése volt. Ha pedig az 1990-es választás az MSZMP-jogutód MSZP vereségét eredményezné, akkor a megyei sajtó tulajdonjoga maradna a magyar állam új irányítóinál. Ezzel is magyarázható, hogy a kincstárnok eladta a megyei lapokat, lehetőleg külföldi sajtóbefektetőknek. A legnagyobb botrány abból kerekedett, hogy a két választási forduló között a német Springer egyszerre kilenc megyei újsághoz jutott. Héthez közvetlenül, kettőhöz közvetve.

A megyei lapok 1990-es évfolyamából kiderül, hogy a történelmi pártok néhány koros aktivistája követelte: a megyei újság térjen vissza a gyökereihez. Majd’ mindegyik 1945/46-ban pártlapként indult: a kisgazdák, a parasztpártiak, a kereszténydemokraták, a szociáldemokraták újságjaként. Majd 1948-ban Rákosi Mátyás kampányt indított „a szenzációhajhász” és „a politikailag elfogult” sajtó megtisztítására. A folyamat 1951-ben zárult, és azok a szerkesztőségek, amelyek beolvadtak a kommunista pártlapba, a  rendszerváltás idején kértek anyagi vagy/és eszmei részt a megyei utódlapból.

Nyíregyházi példánknál maradva, a Kelet-Magyarország neve 1945-től máig hétszer változott. A fejléc alsó részén pedig kilenc változat olvasható. A Nyírség szociáldemokrata, a Nyírvidék pedig kommunista újság volt. A két munkáspárt 1948-as egyesülése után a Magyar Dolgozók Pártja lapja lett. 1956 végén az MSZMP Megyei Intéző Bizottság és a Megyei Tanács lapja (később az „intéző” lemaradt a fejlécről). A rendszerváltás közeledtével lett Szabolcs-Szatmár Megyei politikai lap, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei politikai lap. Eddigi utolsó két jelölése pedig a Társadalmi-politikai napilap és a Független napilap.

Akadt még néhány megye, ahol az idős szociáldemokraták a gyökérzet okán kértek részt a megyei napilapból. De ha volt alulról jövő nyomás, vajon a Petrasovits Anna vezette Magyar Szociáldemokrata Párt miért nem élt a lehetőséggel, hogy visszavegye a szocdemek alapította Népszavát? Annál indokoltabb a kérdés, mert régi kedves kollégám, Csurdi Sándor az MTA történettudományi intézetének úgynevezett „gyerekszobájából” lett a szocdem párt sajtófőnöke. Egy sajtótörténészen aligha múlt volna a Népszava visszaszerzése.

A Népszabadság egyik 1990-es tudósításából érdekes kép tárult elénk. Gréczy Zsolt újságíró arról számolt be, hogy az MSZDP-nek csakugyan jól jött volna a Népszava, nem volt azonban pénze a fenntartására (a veszteségek pótlására). Ezért a patinás újság átmenetileg maradt a szakszervezeteknél, majd amidőn az a kassza is kimerült, az MSZP Szabad Sajtó Alapítvány közelébe került. A sors iróniája, hogy ahhoz az alapítványhoz, amelyet az MSZP a megyei lapokért kapott pénzből hozott létre.

Tíz mondat a rendszerváltás sajtójáról

Most a sajtó azért hiszi és mondja szabadnak és pártatlannak magát, mert egyes képviselői már nincsenek az MSZ(M)P szolgálatára kényszerítve. (Csurka István MDF-politikus, Magyar Fórum, 1989. december 12.)

A szociáldemokraták regionális lap alapítását tervezik Tiszántúli Népszava címmel. (Vollein József debreceni szociáldemokrata politikus, Úton, 1990. február 1.)

Olyan párt az MSZP, amelyik úgy indul a választáson, hogy megtartja magának az összes megyei napilapot, miközben az ellenzéknek egyetlen napilapja sincs az országban. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Magyar Nemzet, 1990. március 3.)

Szerintem akkor eshet szét teljesen a megyei sajtó, ha az új pártok megerősödnek gazdaságilag is, és lapot alapítanak a megyékben. (Ómolnár Miklós újságíró, kisgazda politikus, Vas Népe, 1990. május 16.)

Amíg nincsenek jó szociáldemokrata műhelyek, addig aligha lesznek jó szociáldemokrata lapok. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Népszava, 1990. június 25.)

Bagóért nem adunk lapot. (Máté László MSZP-kincstárnok, Zalai Hírlap, 1990. szeptember 5.)

Addig nem vagyunk hajlandók tárgyalni az MSZP-vel, amíg el nem ismerik, hogy 1948-ban nem pártegyesítés, hanem erőszakos egybeolvasztás történt, s amíg hallani sem akarnak az egykori pártvagyonunk egy részének visszaszolgáltatásáról. (Petrasovits Anna szociáldemokrata politikus, Mai Nap, 1990. június 10.)

Az MSZP szép csendesen eladta a megyei napilapokat, és megőrizte pozícióit. A jövendő sajtótörténészeknek lesz ez óriási kutatási téma. (Csurka István MDF-politikus, Napló, 1991. augusztus 18.)

1948-ban a politikai fordulatnak megfelelően a kommunista sajtó egyeduralkodó lett. Lefoglalták a szociáldemokrata lap, a Fehérvári Népszava szerkesztőségét, kiadóhivatalát, nyomdáját és csekkszámláját. A Fehérvári Napló ettől kezdve harcosan agitatívvá vált. (Frigyik Katalin és Horváth Júlia székesfehérvári helytörténészek, Fejér Megyei Hírlap, 1999. július 1.)

Az 1946-tól a Szociáldemokrata Párt lapjaként működő Nyírség című újság a két munkáspárt összeolvadása után egyesült a Magyar Néppel, aminek eredményeképpen 1948. április 18-tól a Nyírségi Magyar Nép címmel folytatódott az újság története. (Holmár Zoltán nyíregyházi helytörténész, Kelet-Magyarország, 2017. február 1.)