A Népszava sportrovata tegnap még két újságoldalon jelent meg. Az egyiken Hegyi Iván búcsúzott az atlétikai világbajnokságtól. Sportújságírói tapasztalataiból telt arányos, méltányos, sportszerű értelmezésre. Az „Elég volt a háborúból! Itt az ideje a békének!” kormányzati hirdetésnek pedig a kiadóhivatali vagy szerkesztőségi döntnök más helyet keresett. (A kulturális rovat járt rosszul.)

Ma már túl vagyunk az atlétikai seregszemlén, megint a sportrovat rovására maradt életben a kormányzati hirdetéseket közlő ellenzéki napilap. De ha már így alakult a helyzet, érdemes foglalkozni az atlétikai világbajnokságról megjelent Népszava-cikkekkel. Az első nap olvashattunk újságoldalnyi interjút Gyulai Miklóssal, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökével. A hajdani válogatott sprinter az esélyeket is latolgatta, és a pillanatnyilag legjobb kalapácsvetőnknek érmet jósolt. Jövendölése bevált, ám az egyik mondata félresiklott. Ez olvasható a Népszava augusztus 18-i számában: „Halász Bence Európa-bajnok.”

A kitűnő dobóatléta pályakezdő korában csakugyan a kontinens egyik vagy talán a legtehetségesebb kalapácsvetőjének számított. Nyert is európai versenyeket, a felnőtt Európ-bajnokságokon azonban sosem szerzett aranyérmet. Gyulai Miklós tudja ezt. Ő legföljebb azért hibáztatható, hogy nem kérte Vincze Attilától, a sportrovat munkatársától a megjelenésre szánt szöveget. Holott nem ártott volna pontosítani. Halász Bence később se járt jobban a Népszavában. Két nap múlva a sportrovat másik munkatársa, Varga T. Róbert írt róla, és az egyik megállapítása ez volt: „A 26 éves kiskunhalasi atléta.”

Bence édesapja fogalom volt szűkebb pátriámban. Időrendben három gerelyhajító neve fémjelezte a Bács-Kiskun megyei atlétikát a múlt század második felében. A bajai Zag, a kecskeméti Grosán és a halasi Halász. Igen ám, de Halász-papa Jánoshalmán élt, így szintén dobóatlétává nevelt fia akár jánoshalminak is nevezhető. Mégis maradnék a szombathelyi jelzőnél, elvégre 14 éves korától az ottani mesteredző és „dobópápa”, Németh Pál vette a szárnyai alá. Ha a Népszava a világbajnokság előtt érdemben foglalkozott volna a legnagyobb esélyesnek vélt magyar atlétával, akkor egy hangulatos riportban ezt a három szálat ügyesen lehetett volna összesodorni.

Érdemes megemlíteni még egy cikket az atlétikai világbajnokságról, amelyet Bod Péter írt a múlt heti eseménysorozat politikai elágazásáról. Vérbeli publicisztika volt az augusztus 22-i számban. Ezt elismerve a sokoldalú szerző a Népszava augusztus 28-i számában sort kerített arra is, hogy Orbán Viktor kiket hívott meg az atlétikai világbajnokságra. Idézem őt: „Milyen szellemi izgalmakat tartogathat a török elnökkel, Erdogannal vagy a szerb miniszterelnök Vuciccsal tárgyalni?”

A kéziratot olvasó szerkesztő még arra is ügyelt, hogy a szerb politikus nevében a c-n valami ékezet félét helyezzen el. Azt viszont nem vette észre, hogy a szerző Vucicsot köztársasági elnökből miniszterelnökké fokozta le.

Tíz mondat a sajtóhibáról

Régi időkben a szedőszekrény koboldját tették felelőssé a sajtóhibákért. Ma már tudjuk, hogy a kobold csak akkor tréfálkozik, ha nem fékezzük meg. (Dr. Harkai Schiller Pál pszichológus, A Sajtó, 1935/3-4.)

Nem lehet minden hibát véletlennek értelmezni, amikor a sajtóhibák jelentékeny része politikai. (Galló Ernő, a Papíripari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, Betű, 1950. július 13.)

Régóta tudom, hányszor véletlen bábáskodik a sajtóhibák születésénél, ezért senkit sem hibáztatok miattuk. (Rákos Sándor költő, Élet és Irodalom, 1969. július 19.)

A sajtóhibák legtöbbször a véletlen szülöttei. (Galambos Ferenc újságíró, Csongrád Megyei Hírlap, 1972. február 1.)

Bár a sajtóhibák egy lelken száradnak, oly sokan vehetik észre őket, hogy majdnem mind kiderülnek. (Iszlai Zoltán újságíró, Élet és Irodalom, 1983. szeptember 16.)

A legfrappánsabb sajtóhibákból minikönyv formájában tetszetős ajándéktárgy is született. (- földes -, Élet és Irodalom, 1985. január 11.)

A sajtóhibáért felelős az újságíró, a gépírónő, a lektor, a szerkesztő, a szedő, a korrektor és az olvasó. (Bada István újságíró, Magyar Szó, 1986. július 27.)

A sajtóhiba a nyomdatechnika és a figyelmetlen ellenőrző olvasás (korrektúra) eredménye. (B. Márovits Károly újságíró, A Hírlap, 1994. július 2.)

A sajtóhiba mindig örömet okoz az olvasónak, mert egy pillanatra okosabbnak érzi magát. (Kvári Sinkó Zoltán humorista, Napló, 1995. október 13.)

A sajtóhiba oka, hogy nem a megfelelő betű kerül a szövegbe, és a korrektor elnézi azt. (Kulcsár István újságíró, Népszava Online, 2023. augusztus 13.)