Van egy publicistánk, aki nyugalmazott diplomataként él Budapesten, és napjában többször is megglosszázza az Orbán-kormány hatalomgyakorlását. Néhány napja például a „nem hagyományos szexuális orientációval” foglalkozó könyvek fóliázását minősítette cenzúrának. Vajon okkal vagy ok nélkül? A válasz kirajzolódik a bejegyzésem utáni idézetcsokorból.
Annyit fűznék hozzá, hogy nem kedvelem a cenzúra túl tág meghatározását. Amiben bizonyára szerepet játszik, hogy húszéves koromtól mindmáig szerkesztői munkát végzek, és sosem éreztem magam cenzornak. A helyzetünket kitűnő kollégám, Szále László világította meg a legpontosabban. A kétezres évek legelején, a Magyar Hírlap publicisztikai rovatának vezetőjeként cenzúrázással vádolták meg. Öntudatosan és szellemesen hárította el a vádat, írván, hogy „A cenzor is húz, a szerkesztő is. A cenzor a hatóság, a szerkesztő az olvashatóság érdekében.” (2000. július 13.)
Sosem szerencsés, ha az állam felülbírálja az újságoknál és kiadóknál foglalkoztatott szerkesztők döntéseit. Az utóbbiakat nem nevezném cenzúrának, az állami beavatkozást annál inkább. A mostani fóliázásnak persze vannak előzményei. Duró Dóra akkor jobbikos, manapság mihazánkos honanya például mesekönyvet darált. Akik berzenkednek a fóliázás ellen, az előzmények között emlegetik a náci könyvégetést, a dokumentumfilmek egyik kedvenc jelenetét. A könyvek magyarországi bezúzása azonban kimaradt a fóliázás értelmezéséből. Pedig Kolosváry-Borcsa Mihály államtitkár a magyar kultúrtörténet legnagyobb szabású megsemmisítő akcióját szervezte meg.
2540 intézményből (könyvtárból, könyvesboltból, állami hivatalokból) gyűjtette be a zsidó szerzők köteteit. Az ország minden részéből érkezett 22 tehervagonból 447627 könyvet pakoltak ki a budafoki Első Magyar Cartongyár udvarán. Fényképen megtekinthető, hogy 1944. június 16-án az államtitkár úr személyesen csupán két kötetet hajított a papírmalom zúzdájába. A magyar szerzők közül Kiss József verseskönyvét, a külföldiek közül pedig Franz Werfel Musza Dag negyven napja című regényét. Az egyik korabeli újságban olvasható a nagy garral beharangozott rendezvényre meghívott újságíró tudósításában, hogy „Pillanatok alatt szürkés péppé vált mindaz, ami egy fél évszázadon át mételyezte a lelket.”
Amikor aztán 1945 októberében Kolosváry-Borcsát hazahozták a háborús bűnösök Salzburg melletti táborából, a 13 hónappal későbbi kivégzéséig 11 könyvet kért a zárkájába. Köztük Werfel világhírű regényét a török birodalom területén élő örmények körében végzett népirtásról. Akkor olvasta először, véleményét nem ismerjük. Az államilag üldözött könyvek tömeges megsemmisítésénél még nem tartunk. A magyar állam más ellenséget keres magának, és megkülönböztetésükhöz egyelőre szelídebb eljárást választott.
Tíz mondat a cenzúráról
Igenis szükség van a jók cenzúrájára a rosszak felett. (Csoóri Sándor költő, Zalai Hírlap, 1990. július 7.)
A cenzúra írni tanít. (Bodor Pál író, Irodalmi Jelen, 2004/október)
A cenzúra előzetes tiltást jelent. (Majtényi László alkotmányjogász, volt ombudsman, Népszabadság, 2008. november 3.)
A cenzúra akkor is korlátozza a szólást, ha nem működtetik. (Fleck Zoltán jogszociológus, Népszava, 2011. március 12.)
A cenzúra szövegközpontú. Ami a képen van, azt nem látja. (Forgács Éva művészettörténész, Magyar Rádió, 2011. április 26.)
Az én videóimban nincs cenzúra, de igyekszem visszafogni a káromkodást, és kerülöm az olyan témákat, amelyek esetleg nem gyerekfülnek valók. (Paplauer Tamás influenszer, a Tomi vlog gazdája, Tolnai Népújság, 2020. március 16.)
A közösségi média cenzúrája balra enged, jobbra rúg. (Béky Zoltán, a Századvég Intézet jogi szakértője, Origo.hu, 2020. május 7.)
Cenzúra, mikor valamit titkolnak. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, 2023. január 26.)
Eddig minden kiadó maga döntötte el, hogy milyen könyveket tesz ki az ablakba. Ezután előzetesen bekérjük a kiadványok listáját alkotmányossági vizsgálatra. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Ügynökség vezérigazgatója, Mandiner.hu, 2023. március 13.)
A lefóliázás cenzúra. (Szűcs R. Gábor publicista, Facebook.com, 2023. július 25.)
