Ha a kecskeméti focicsapat az utolsó fordulóban legalább döntetlent ér el, akkor második lesz a nemzeti bajnokságban, és kijut a nemzetközi kupák valamelyikébe. Szurkolok neki, a játékosok lila meze pedig régi érzéseket éleszt föl bennem. A KTE múltja és jelene című fészbuk-csoport egyik hozzászólója idézett is egy szurkolói rigmust: „Lila szív, / fehér lélek, / KTE-s leszek / amíg csak élek. / Hajrá KTE!”
Hát én nem lettem KTE-s. Általános iskolai tornatanárunk, Dragollovich Gyula délutánonként a Kecskeméti Dózsa serdülőcsapatát edzette, és kiválasztott focistának. Néhány hónapig szorgalmasan jártam edzésre, a szélsőt mindig lefutottam, vele együtt azonban a labdát is el-elhagytam. Ekkor kért el Draxi tanár úrtól a salakpályán gyakorló atléták edzője, Adamik tanár úr. De ez másik történet. Mostani mondandóm szempontjából az a lényeg, hogy a vasútállomás és a víztorony közti KTE-pályát a Dózsa és a KTE közösen használta.
Pontosabban szólva a KTE és a Dózsa, a pályát ugyanis az 1911-ben alapított helybéli csapatról nevezték el. A Dózsa a rendőrök csapata volt, és épp úgy a lila színt viselte, mint a fővárosban az újpesti. A tősgyökeres kecskeméti focisták utánunk edzettek, ha jól emlékszem, piros-kék mezben. Mintha a két szín függőleges csíkokat alkotott volna a KTE-esek felsőtestén. A dózsások lilában jártak, és a bennszülöttek jöttmentnek tartották őket. Inkább a KTE-nek szurkoltak, amely azonban az NB III-ban ragadt. Nem is kerülhetett följebb, mert a múlt század ötvenes éveiben az NB II-es Dózsa elhappolta a legjobb játékosait.
Például a balfedezet Ughyt, aki rengeteget dolgozott a mezőnyben, vagy a kapus Vitkovicsot. Ráadásul hatósági csapatként jó viszonyban volt az Újpesti Dózsával, az MTK-val és a Honvéddal, amelyek kikölcsönözték a tehetséges utánpótlás játékosaikat a Budapesttől 86 kilométernyire lévő Kecskeméti Dózsához. A csapat legjobb játékosa, Laczi II. például Kispestről érkezett, és a fáma szerint Puskás tartalékja volt, 1956 előtt néhányszor játszott is az NB I-ben. Czéh kapus, Vitkovics utódja Újpestről jött, Rogits balszélső pedig az MTK második csapatából.
Már nem tudnám felsorolni a KTE összeállítását 1954 és ’64 között, a Dózsáét viszont kapásból mondom, ha osztálytalálkozót tartunk a Katona József Gimnáziumban. Íme: Vitkovics és Czéh, a két egymást váltó kapus. A hátvédsorban Tordasi, akit Trauznicnak hívták edzésen a társai. Határ, a centerhalf. Kerepesi, civilben Kerpesits, akit mindenki Pipának hívott, mert egyszer észrevette, hogy az ellenfél kapusa a tizenhatoson kívül kódorog, és a saját félpályájáról a legendás ballábával gólt lőtt fölötte a pipába.
A két half az ördöngősen cselező és az átlagosnál sötétebb bőrű Jónás, valamint a volt KTE-s Ughy volt, majd az utóbbi visszavonulása után Csordás. Jobb szélen Englert száguldozott, mellette Boros, becenevén Gyegye szervezte a játékot. Centerben a robusztus testalkatú Vékony rugdosta a gólokat. Balkötőben Laczi II. uralta a mezőnyt. Balszélsőként pedig ama bizonyos Rogits Rozgonyi művésznéven cselezte ki a hátvédeket. A Dózsa fővárosi segítséggel és a KTE gyöngítésével sem jutott föl az első osztályba. Negyedik, ötödik, hatodik helyeivel tanyázott a középcsapatok között.
A nemzeti bajnokság második osztályában előbb fogadták el, mint a kecskeméti szurkolók, akik Rákosi alakulatát látták benne. 1956. október 23-án a pesti fiúk Kecskeméten rekedtek. S bár mindenki tudta róluk, hogy nem igazi rendőrök, ezért talán bajuk sem lett volna, de a biztonság kedvéért egy kereskedelmi cég raktárában húzódtak meg. A megkövesedett marhasó tetején ágyaztak meg maguknak, így vészelték át a népharagot.
Most, hogy a végén járok a bejegyzésnek, az a benyomásom, hogy nem is válaszoltam a címben föltett kérdésre. Vajon mikor és miért vette át a KTE a dózsás lilát? Vajon a tősgyökeres kecskeméti csapat miért barátkozott meg a jöttmentek hatósági színével? Ezt bizonyára megírják azok, akik az érettségi évem (1964) után is kijártak a helybéli meccsekre. Most már nem a KTE-ről elnevezett pályára, a vasútállomás és a víztorony közé. A város másik végén lévő széktói stadiont a mai KTE hatalmasnak ígérkező sikere után kéne alkalmassá tenni a nemzetközi mérkőzésekre.
