Magyar György blogjában néha érdekes mondatok tűnnek föl. Most például ezt találtam Orbán Viktorról: „Valaha a parlamentben bekiabálta, hogy csuhások térdre. (Magyarügyvéd, 2023. április 14.) Arra utalt az ellenzéki körökben véleményformálónak elismert blogger, hogy a miniszterelnök pályakezdő honatya korában kigúnyolta a szenteskedő kereszténydemokrata politikusokat, most pedig nemcsak velük kormányozza az országot, hanem a mögöttük álló egyházakat is kistafírozza.

Értem Magyar doktor indulatát, amely azonban nemcsak őt jellemzi. Olvasólevelekben, kérész életű hozzászólásokban (kommentekben) a liberális pályakezdő politikus és az illiberális miniszterelnök kétarcúságát gyakran a csuhás szállóigével értelmezik. Nem bonyolódnak bele a rendszerváltást közvetlenül követő évek parlamenti csatáiba, egyszerűen Orbánnak adományozzák a csúfondáros megjegyzést. Erre készteti őket, hogy a nyilvánosság fórumain csak röviden írhatják meg a véleményüket. De van más ok is az indulatos (és felületes) megnyilvánulásokra.

A digitális korban annyira megszemélyesedett (perszonifikálódott) a közéleti vitakultúra, hogy a rendszer ellenzői majdnem mindent a rendszer névadójához vezetnek vissza. Aki egyébként maga is tesz arról, hogy majdnem minden róla szóljon. Ettől persze a hivatásos véleményformálók, a politikusok és az újságírók tényszerűbbek is lehetnének. Például utánanézhetnének a részleteknek, vagy ha már restek erre, figyelembe vehetnék az eredetkutatás megállapításait. Nem kecsegtetem őket a megoldással, de talán mégis érdemes figyelemmel kísérni a szállóige fejlődéstörténetét.

A „Csuhások! Térdre, imához!” 1991-ben ütötte meg az országgyűlési képviselők fülét. A parlamenti jegyzőkönyv szerint Andrásfalvy Bertalan néprajz-kutató utalt vissza rá 1992. február 25-án: „Amikor a kereszténydemokrata oldalról valamilyen vallásos vagy az egyházzal kapcsolatos megnyilvánulás hangzik el, akkor itt, mögöttem a frakcióvezető elkiáltja: imához, vagy énekeljük el a Himnuszt.” Az Antall-kormány kulturális minisztere mögött a Fidesz frakciója ült, vezetőjét Orbán Viktornak hívták.

Az országgyűlés legkisebb pártja polgárpukkasztó jelmondatokkal hívta föl magára a figyelmet, ezek egyike volt a csuhás is. Ha a kormánypárti KDNP valamelyik politikusa megszólalt, akkor bizony kórusban csuházták az ellenzéki Fidesz-képviselők. Hiteles forrást mégse leltem arra, hogy a frakcióvezető személyesítette volna meg a kórust. Amíg ilyen dokumentum nem tűnik föl, az Orbán Viktor kétségtelen pálfordulására utaló mondást szóbeszédnek, vándormotívumnak, városi legendának tartom.

Nem zárom ki, hogy a jelenlegi miniszterelnöknek jutott eszébe gúnyolódni a kereszténydemokratákon. De úgy ismertem meg a közéleti működését, hogy szívesebben irányítja a kórusból azokat, akik helyette is használják a nem szalonképes kifejezéseket. A csuhás szállóige idővel közhely, panel, klisé lett. Kimondóját a jelek szerint sokan hajlamosak Orbán Viktornak elképzelni. Egyelőre nem kéne.

Tíz mondat a Csuhások! Térdre, imához! szólásról

Amikor szemben a Kereszténydemokrata Néppárt valamelyik képviselője kezdett beszélni, Viktor refrénszerűen megszólalt: „Térdre, imához!” Néhány ifjú demokrata ilyenkor kötelezően vigyorgott. (Ilkei Csaba volt MDF-es országgyűlési képviselő, Népszabadság, 2000. szeptember 11.)

Baloldali liberális erőként féktelenül gyalázták a nemzeti oldalt. Én magam többször is hallottam ordítani őket, hogy csuhások, ki a házból, meg Jézus Krisztus, térdre, imára. Például amikor Andrásfalvy Bertalan az egyházi iskolák létrehozása érdekében mondott beszédet. (Torgyán József kisgazda politikus, az első Orbán-kormány minisztere a Fidesz-képviselőkről, 168 Óra, 2004. május 27.)

Talán tényleg nincs más hátra, mint egy jó kis kutatóintézet, amely majd kimutatja, hogy míg a többiek paktumoztak, a Fidesz hótisztán vívta harcait. Orbán nem ordította be a kereszténydemokratáknak, hogy térdre csuhások, és Deutsch Tamás sem hordott fülbevalót. (N. Kósa Judit újságíró, Népszabadság, 2013. március 25.)

Az utolsó őszinte szó keresztényügyben a miniszterelnöki ajakról az volt, hogy „Csuhások, térdre!” (Esterházy Péter író, Vasárnapi Hírek, 2014. június 16.)

Nincs mindent elsöprő bizonyíték arra, hogy mindez valóban ebben a formában valaha is elhangzott. (Bihari Dániel újságíró, 24.hu, 2015. február 11.)

A kereszténydemokratákat fricskázó beszólást Orbán Viktornak tulajdonítja a politikai folklór. (Szabó C. Szilárd szegedi újságíró, Délmagyarország, 2015. március 20.)

Az Országgyűlésben azt kiabálták: „Csuhások, ki a házból! Jézus Krisztus térdre, imához!” Ebből a jegyzőkönyvvezető annyit hallott meg, hogy „térdre, imához”. (Torgyán József volt kisgazda politikus, Magyar Nemzet, 2016. április 23.)

A parlamentben megkérdeztem Orbántól, hogy ez mégis mire jó. „A választóink ezt akarják hallani” - válaszolta röviden. (Kasza László újságíró, a Szabad Európa Rádió munkatársa, Népszava, 2018. január 17.)

Az Orbán Viktornak tulajdonított „térdre, csuhások!” bekiabálás valószínűleg sosem hangzott el ebben a formában, de jól jelzi a Fidesz akkori hozzáállását a vallási és egyházi ügyekhez. (Kövesdi Péter és Markotay Csaba újságírók, Vasárnapi Hírek, 2018. január 20.)

Orbán Viktor, aki a KDNP hasznos idiótáinak köszönhetően már jó húsz évvel ezelőtt eljutott a „csuhások, térdre, imához” parlamenti beszólástól a püspökök barátságáig. (Gulyás Balázs publicista, Magyar Hang, 2019. június 7.)