A Zalai Hírlap tegnapi tudósítása szerint Paróczai Csaba átadta a Hermann Ottó-képet a fenékpusztai kutatóháznak. Azt már én fűzöm hozzá, hogy a történet 2000 őszén nagy visszhangot váltott ki, és most jutott el a végkifejlethez. Dióhéjban annyit róla, hogy Skultéty Sándor, a környezetvédelmi minisztérium államtitkára a születésnapját ünnepelte a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kutatóházában. Vele vigadott a huszonéves fia, a kabinetfőnöke (Paróczai Csaba), néhány kollégája, barátja és vadásztársa, köztük Balázs Fecó popzenész is.

A kompánia tagjai berúgtak, és valaki közülük észrevette a tanácsterem falán azt a képet, amelyet a Balaton-felvidéken élő Somogyi Győző festett a tudós Hermann Ottóról. A képzőművész úgy ábrázolta a XIX. századi polihisztort és természetbúvárt, mint Jézust a tanítványai körében. Logikus. Ha ugyanis Jézus tanítványai, élükön Péterrel halászok voltak, akkor Hermann Ottót is körülvehetik a kisbalatoni halászok. Az egybehangzó információk szerint az ittas államtitkár - úgy is, mint a Hermann Ottó-alapítvány elnöke - azt kérdezte a cimboráktól: „Mit keres itt ez a zsidó?”

Egy magyar nemzeti államtitkárból a rendszerváltás és egy liter bor után épp úgy kitör az antiszemita, mint a múlt század hetvenes éveiben a járási párttitkárból. Annál is inkább, mert az abonyi illetőségű Skultéty annak idején a járási pártbizottság politikai munkatársa volt Szolnokon. Máskülönben a szélsőjobbos Király B. Izabella bátyja, a kilencvenes évek elején MDF-es köztársasági megbízott Nógrád megyében, a kilencvenes évek második felében elnökségi titkárságvezető a Peták István-féle Magyar Televízióban, az évtized végétől pedig a Fidesz megbízásából államtitkári fokozatú ellenőr a kisgazdák vezette környezetvédelmi minisztériumban.

Nosza akcióba lendültek a részeg ünneplők. A szemtanú gondnok szerint leakasztották a képet, kivitték az udvarra, és a kút kávájához állították. Lövő alakzatba hasaltak, és sortűzzel kivégezték. Amikor aztán kipattant a szégyenletes és szánalmas ügy, a kabinetfőnök magára vállalta a botrányt, mondván, hogy megbotlott a lépcsőn, nekidőlt a festménynek, amely leesett, és olyannyira megrongálódott, hogy használhatatlanná vált. Ki is dobta. S most, íme, bejelentette a helyileg illetékes újságban, hogy saját költségén elkészíttette a festményt, és visszaakasztotta a tanácsterem falára.

A megyei napilapban az újrafestett kép előtt feszít Paróczai Csaba. Büszke magára, mert azt nyilatkozta, hogy egy tévévetélkedőn nyert pénzből bírta rá a festőt a megrongált kép pótlására. Közben persze történt egy s más. A kínos ügybe belehalt a kijózanodott államtitkár, aki pedig elvitte helyette a balhét, már nem dolgozik a környezetvédelmi minisztériumban. A tévében nyert néhány millióból telt a kép megfestetésére, de arra is, hogy kifizesse a 200 ezer forintos bírságot, mert nem ment el a bírósági tárgyalásra. Egyébként elbocsátották a fenékpusztai kutatóház gondnokát is, hisz’ tanúskodni mert a lövöldözők ellen.

Kis híján börtönbe került az oknyomozó újságíró is, aki feltárta a hátborzongató ügyet. Szvitek Erzsébetet még a Zalatáj című hetilap hasábjairól ismerem. A rendszerváltás idején alapította Ekler Elemérrel együtt, és amit nem írt meg az óvatos Zalai Hírlap, azt ők részletesen, sorozatban taglalták. Ez a törékeny asszony csapott le a fenékpusztai témára, melyről tudott a zalaegerszegi napilap szerkesztősége is. De nem kapkodta el. Most is csak szőrmentén tudósított a lassan csordogáló bírósági tárgyalásról.

Azért tudok a fejleményekről, mert a szegedi egyetemen tanítottam Szvitek Erzsébet lányát, ő mesélt az édesanyja hányattatásairól. A megszállott riporter nélkül soha nem robbant volna ki a botrány, amely egy másik környezetvédelmi disznóság mellékszála, így került a látókörébe. Javasoltam is az újságíró szövetségben, hogy terjesszük föl a „jó szimatú” kollégáknak kijáró Magyar Lajos-díjra. Abból indultam ki, hogy ha megkapja a szakmai elismerést, akkor a környezetvédelmi minisztérium anyagilag jól eleresztett jogászai alighanem meggondolják, vajon pereljék-e a már nem is annyira magányos riportert.

Sajnos nem kapta meg, így akár majd integethet is a cella ablakából a börtön másik szárnyában elhelyezett kabinetfőnöknek.