Jó néhány évig voltam az Élet és Irodalom filmkritikusa, a nevemet általában fölülre írta a tördelő Váncsa István. Ezt a mérsékelt elismerés jeleként könyveltem el. Pista egyszer tett kivételt, megnéztem a bekötött évfolyamban: 1987. július 31-én. A cikkemet keretbe zárta, tárcaszerűen tördelte, és klisé-aláírással jelentette meg. Vagyis megadta azt, ami a különleges írás szerzőjének kijár. Kétségkívül különleges élménybeszámoló volt.

Épp akkoriban jártam egy külföldi fesztiválon, ahol bemutatták az 1972-ben forgatott Deep Throat-t. A Mély torokként magyarítható cím jelzi a szexuális aktus mibenlétét. Tördelőszerkesztőnk elismerését azzal vívtam ki, hogy Linda Loveloce állástalan színésznő „kardnyelő” mutatványát esztétikailag elemeztem. Még a meghatározására is vállalkoztam: „Ha a dráma lényege az akció, a szexé pedig az erekció, akkor a szexfilm az akció és erekció szintézise.”

A film forradalmi jelentőségére vall, hogy világforgalmazása 600 millió dollárt jövedelmezett. Miközben az egész forgatás 25 ezer dollárba került. Ha jól számolom, a Mély torok huszonnégyezerszeresét hozta vissza a szerény befektetésnek. Amikor a médiatörténeti előadásokon szóba kerül az úgynevezett Watergate-ügy, amely Nixon elnök bukásához vezetett, a kommunikáció szakos főiskolásoknak és egyetemistáknak el szoktam mesélni, hogy az Egyesült Államok első emberét leleplező újságírók kormányzati forrását is Mély toroknak nevezték el a Washington Post szerkesztőségében, Találó hasonlat.