Bodor Palinál Pilisszentivánon, a tó fölötti házban. Öreg, hamarosan 72 éves barátom elpanaszolta, hogy sok pénzt költött a Diurnus című kötet kiadására, és az MSZP kongresszusán mindössze hat példányt adott el belőle. Bezzeg Kende Péter nyolcszázat A Viktorból, Juszt László pedig százat az interjúkötetéből. Azzal vigasztaltam, hogy lesz ez még rosszabb is.

Ha Orbán Viktor újabb négy évre prolongálja a hatalmát, még inkább bezárulnak Pali előtt a könyvkiadók. Tűdőtágulása miatt oxigénpalackra szorul, nincs hangja a folyamatos előadáshoz, a tanítást is abba kellett hagynia a Budapest Média Intézetben. Ez újabb kereset-kiesés. Erről jutott eszembe, hogy Havas Henrik, a BMI tulajdonosa, aki közös főnökünk volt a szegedi egyetem Kispestre kihelyezett tagozatán, egy szombaton kivitt hozzá Szentivánra. Elhatározta, hogy szobrot emeltet magának. Én majd kifaggatom Bodor Palit meg őt, és a párhuzamos életrajzokat összeszerkesztem.

Kíváncsi voltam, hogy mi sül ki az egészből. Havas elkezdett beszélni az újpesti gyerekkoráról, a sváb apja intelmeiről, az autószerelő műhelyről, ahol szakmát tanult, és a rádió hírszerkesztőségéről, ahol egy másikat. Mi ketten hallgattuk. Pali figyelmesen, én egyre lankadtabban. Vagy öt óra múlva megkérdeztem, hogy Pali mikor meséli el az életét, számomra ugyanis érdekesebb az ő újságírói pályája. De ha Henrik úgy gondolja, hogy Bodor Pál, az egyik legjobb publicista csak mellékfigura lesz az ő szobránál, akkor más kőfaragót kell keresnie.

Havas föl is kérte Szegvári Katit egy életrajzra. Szegény Kati fölvett vele egy kötetnyi interjút, és sokat dolgozott a kéziraton. Henriknek nem nagyon tetszhetett, mert elállt a kiadásától. Egyszer szívesen olvasnám Kati Havas-arcképét. igazán kár, hogy Henrik ezt a kísérletet bulvárújságban is bejelentette. Nyilvánosan alázta meg Katit. Aztán néhány hónap múlva kaptam egy meghívót, miszerint megjelenik Odze György tollából a Henrik című könyv. A budai Feneketlen-tónál lévő bárban a „cím” tisztelettel dedikálta a kötetet. Néhány méterrel arrébb Gyuri is, de ő beszédes arckifejezéssel fordított egy lapot, nehogy ugyanazon az oldalon legyen az ő dedikációja is.

Félrehúzódtunk. Arra kért, hogy amint elolvastam a könyvet, azonnal hívjam föl. Otthon elalvás előtt átlapoztam a karcsú kötetet. Olvastatta magát, nem kell szégyellnie a szerzőnek. Egy magyarosan provinciális médiasztár képét rajzolta meg. Henrik pedig dicshimnusznak olvasta azt, ami tulajdonképpen gúnyrajz. Mindezt el is mondtam Gyurinak, hajnali fél háromkor. Álmából riasztva küldött el a pokolba. Mire „ártatlanul” emlékeztettem: mintha este azt mondta volna, hogy azonnal hívjam föl, amint elolvastam a könyvet. Levágta a kagylót. Délelőtt tizenegykor azzal hívott vissza, hogy köszöni az éjjeli véleményt. Azt kapta tőlem, amit író ritkán kap kritikustól.