Itthon várt egy csaknem harmincflekkes interjú-kézirat, amelyet még tavaly vett föl Varga Domokos György. Érdekes körülmények között ültünk le beszélgetni. Vagy két esztendeje telefonált Tamás Ervin a Népszabadságból, nem írnék-e V. D. Gy. akkoriban megjelent könyvéről. Miért ne?

Azt tudtam a szerzőről, hogy ÉS-beli szobatársam, Varga Domokos fia. Azt is tudtam róla, hogy Antall József miniszterelnökösködése idején a Nemzeti Sajtóiroda vezetője volt, majd az Új Magyarország egyik főszerkesztője a sok közül. Mindez azonban aligha akadályoz abban, hogy írjak, sőt ha jó a könyve, elismerően írjak róla. Csakhogy a kilencvenes évek elején megjelentetett egy cikket a Népszabadságban, és ennek nyomán rátapadt az antiszemita-bélyeg. Pedig „csak” árnyalatlanul fogalmazott egy kényes témában (a zsidók szerepéről a hazai sajtóban).

Könyve nélkülözte a neki tulajdonított előítéletet, eismerően írtam róla. Aztán tavaly megjelent egy kétkötetes munkája, az Elsőkből lesznek az elsők. Az első kötet alcíme MédiaHarcok, a másodiké MédiaArcok. Az elsőben kifejtette nézeteit a sajtóban dúló „törzsi” háborúról, a másodikban interjúkat közölt, például Eötvös Pállal és Tamás Ervinnel, a Népszabadság két irányítójával. Nyilván ezzel magyarázható, hogy Tamás megint telefonált, nem írnék-e a két kötetről. Miért is ne?

A második kötet nagyon jó, mert V. D. Gy. hagyta kibontakozni a beszélgetőpartnereit. Az első nem nagyon jó, mert miközben nyitott a másik oldal irányába, újszerű gondolatai régi rögeszméivel keveredtek. Ezt a gyürkőzést írtam meg. Íme, itt van egy népnemzeti érzelmű értelmiségi, aki azért lóg ki a sorból, mert nem fogadja el az előre gyártott válaszokat. A senki földjén áll, két lövészárok között. Innen is lőnek rá, meg onnan is. Legyen végre valaki, aki nyújtja a kezét. A kritika néhány hétig nem fért bele a Népszabadságba. Akadtak, akik nehezen viselték el, hogy az „antiszemita” V. D. Gy.-ről méltányló sorok látnának napvilágot.

De aztán Tamás Ervin visszajött a nyári szabadságról, és leadta. A nagy példányszám miatt elég sokan reagáltak az írásomra, maga a szerző is fölkeresett. Anyagot gyűjtött a következő könyvéhez, ebbe kért interjút. Villámpostán küldte vissza a szöveget, most ezen dolgozom. Az interjúban megpróbáltam elmondani, hogy a zsidó származású és magyar kultúrájú újságírók egy évszázad óta milyen szerepet töltenek be a nyilvánosság fórumain. Ha megjelenik a terjedelmes beszélgetés, bizonyára félreértik majd mind a két oldalon, noha árnyaltan igyekeztem láttatni a kényes kérdést.

Sokat foglalkoztam a témával, hogy sikerüljön megértetni a kommunikáció szakos diákokkal a magyar újságírás fontos mozzanatait. Ami pedig V. D. Gy. kedvenc témáját illeti, elfogadom belőle, hogy a törzsi háború megosztja az újságíró-társadalmat. Azt viszont hozzáfűzöm, hogy szerencsére a szellemi igénytelenség egyesíti.