Médianapló

Médianapló - Van-e még ellenzéki sajtó Magyarországon?

2022. december 19. 12:09 - Zöldi László

Egy olvasóm nem hatalmazott fel, hogy eláruljam a nevét, digitális álnevén azonban említhetem. Camilo Cienfuegos, a Fidel Castróval vetélkedő kubai forradalmár nevét vette kölcsön. Tegnapi bejegyzésemhez, amelyet a bombás plakátokról írtam, így szólt hozzá: „Ahhoz, hogy ne kelljen ilyen hirdetéseket közölni, az ellenzéki lapoknak szükségeltetne, hogy képesek legyenek eltartani magukat.”

Erről a Facebookon is kirobbant egy vita, melynek hozzászólói két számban lelték meg a túlélés titkát. Ha az egyetlen ellenzéki napilapnak, a Népszavának harminc- vagy ötvenezer előfizetője lesz. Jó helyen kapiskáltak. A Népszava korábbi tulajdonosa, Puch László 35 ezret kért a kiadóhivataltól. Azóta ötször volt főszerkesztő-csere, és most úgy 18-19 ezer példányban kél el a patinás újság. De nem akarom a Népszavára kihegyezni e bejegyzést, mert a jelenség árnyaltabb egyetlen médiavállalkozás üzleti gondjánál. A nyilvánosság nem kormánypárti részét érinti érzékenyen.

Azért nem használom az ellenzéki jelzőt, mert a témakör egyik szakértője, Polyák Gábor szerint „Nincs olyan, hogy ellenzéki média.” Két héttel az országgyűlési választás előtt szólalt meg, és szinte az egyedüli volt az ellenzéki szürke állományból, aki hangot adott a kétségeinek. Azért vonta kétségbe a nem kormánypárti sajtó ellenzéki jellegét, mert kizártnak tartotta, hogy „ajnározza” az ellenzéki pártok politikusait. Sokszínűségével, kritikus jellegével magyarázható, hogy az ellenzéki pártok nemcsak a kormánypárti sajtót rühellték, hanem az úgynevezett ellenzéki sajtótól is viszolyogtak.

S bár sokkal kevesebb pénzből kampányoltak, mint a kormánypárti politikusok, a potom három-négy milliárd forintból elenyésző összeget utaltak át a piacról élni akaró „ellenzéki” szerkesztőségeknek. Inkább a hivatásos publicistáknál rosszabbul író vezetőiket fizették be a Facebookra. A Fidesz által eltorzított médiapiaccal párhuzamosan tehát ők sem járultak hozzá a médiapiac egészségesebb működéséhez. Orbánék újabb kétharmados győzelméből pedig azt a következtetést vonták le, hogy saját sajtót hoznak létre.

A pártsajtó megjelenése az amúgy is a Rogán-féle propaganda-minisztérium hirdetéseiből élő nem kormánypárti szerkesztőségeket kompromisszumnak alig nevezhető megalkuvásokba sodorja. Ennek folytán ama médiumokat nevezem ellenzékinek, amelyeknek a tulajdonosai nem köthetőek a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez, egyetlen fillérnyi kormányzati-állami hirdetés sem érkezik hozzájuk, és nem is ellenzéki párt pótolja a veszteségüket. 

 

Tíz mondat az ellenzéki sajtóról

 

Van egy jó minőségű ellenzéki sajtó, amihez nem tartozik jó minőségű ellenzék. (Para-Kovács Imre publicista, hvg.hu, 2015. április 28.)

Semmi kifogásunk az ellen, hogy mondjuk hirdetéseket helyezzünk el a Népszavában, ha a Népszava új tulajdonosa ezt kéri. (Rogán Antal miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszter, ATV, 2016. november 8.)

Felálltam a főszerkesztői székből, mert már nem tudok felelősséget vállalni a lap minden oldaláért. (Kertész Anna, a Vasárnapi Hírek volt főszerkesztője, Vasárnapi Hírek, 2017. december 23.)

A választás után nem általában az ellenzéki sajtót érték érzékeny veszteségek, hanem annak nem baloldali részét. (Pápay György publicista, Azonnali.hu, 2018. június 14.)

A maga módján minden sajtótermék kormányközeli. (Szanyi Tibor volt szocialista politikus, Azonnali.hu, 2020. január 8.)

Jó néhány olyan baloldali médium van, a Népszavát is beleértve, de akár az RTL Klubig vagy az ATV-ig bezárólag, aki ha ebben az időszakban nem részesült volna a kormányzati kommunikációs költésekből, akkor nehezebben tudta volna sikeresen zárni ezt az évet. (Rogán Antal miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszter, 444.hu, 2020. november 24.)

Rogán Antal nemcsak a kormánypárti nyilvánosságot teremti meg, hanem az ellenzékit is. (Bódis András újságíró, Múosz.hu, 2021. november 10.) 

Az állami hirdetések megjelenése a Népszavában mindaddig nagyon fontos kiegészítője a létünknek, ameddig a tartalmat nem befolyásolja. (Németh Péter, a Népszava főszerkesztője, Média1.hu, 2021. november 29.)

Az önök lapjának persze a túlélését szolgálja, hogy szintén részesül az állami hirdetésekből, de meg kell keresni a módját, hogy egy ilyen fontos és jó minőségű lap egy piaci koordináta-rendszerben találja meg a helyét. (Polyák Gábor médiajogász, az ellenzéki pártok médiapolitikai kabinetjének vezetője, Népszava, 2022. március 21.

Az ellenzéki médiumok boldogok lennének, ha az életben maradás érdekében nem kényszerülnének olyan kompromisszumokra, amelyek értékrendüktől idegenek. (Bernau Péter, a Népszava főszerkesztő-helyettese, Népszava, 2022. december 13.)

komment
süti beállítások módosítása