Egy politikus akkor veszít a nyilvánosság fórumain, ha szavaiból és viselkedéséből az derül ki, hogy a legszívesebben ő készítene magával interjút. E mentalitást a legszellemesebben Henry Kissinger fogalmazta meg, amikor egy sajtókonferencián az amerikai külügyminiszter így fordult az újságírókhoz: „Uraim! Kinek van kérdése a válaszaimra?”

A bejegyzésem utáni összeállításban tíz mondatot idézek Gyurcsány Ferenctől. Nem a pályakezdő politikustól, aki megtiszteltetésnek vette, ha újságírók álltak szóba vele. Nem is a miniszterelnöktől, aki a nyilvánosság első számú kedvezményezettjeként a hatalom csúcsáról ereszkedett le a nyilvánosság képviselőihez. Ellenzéki újságnak elvétve adott interjút, és még a bukása előtt két hónappal is bojkottot hirdetett a Széles Gábor-féle Magyar Hírlap ellen. Mondván, hogy „Nem szeretném, ha egy ilyen lapban az állam akár csak hirdetőként megjelenjen.” (Kapcsolat.hu, 2009.02.11.)

Az idézetek a legutóbbi évtizedből valók, amidőn ellenzéki politikusként állt szóba újságírókkal. Ha az olvasó most egy pillantást vet ama bizonyos összeállításra, olyan közéleti személyiség arcéle rajzolódik ki, aki élvezettel minősítette a beszélgetőpartnerét. Vagy a kérdéseit, vagy magát a kérdezőt. Egyik sem váltott ki lelkesedést a kérdezőkből és a médiafogyasztókból. Szomorú látlelet ez egy amúgy tehetséges politikusról, aki néhány napja a közösségi üzenőfalára fölírt egy mintegy 40 sornyi okfejtést, amelyből kiderült számomra, hogy nincs tisztában az interjú műfajával.

Ami elég kínos egy olyan közszereplő esetében, aki négy és fél évig vezette az országot, és talán még most sem tett le arról, hogy ismét a kormányrúdhoz álljon. Ha ennél udvariasabban fogalmaznék, még kínosabb volna a helyzet. Azt jelentené ugyanis, hogy kizárólag hatalmi szempontból hajlandó megítélni az újságírókkal folytatott beszélgetést. Készítettem néhány száz és szerkesztettem egy-két ezer interjút. Azt tapasztaltam, hogy mi, újságírók is hajlamosak vagyunk félreérteni az interjú műfaját. Kérdezés helyett állítunk valamit, és ügyésznek képzeljük magunkat. Ilyenkor megérdemeljük a beszélgetőpartner iróniába csomagolt korholását.

Ha politikussal beszélgetünk, el kéne ismernünk: azért választották meg, hogy döntsön. Nekünk pedig nem több, de nem is kevesebb a dolgunk, mint hogy a választópolgárok nevében a döntés indoklására késztessük, Kár, hogy ez a szereposztás Gyurcsánynak nincs ínyére.

Tíz mondat Gyurcsány Ferenctől

Ha ezt még háromszor megkérdezi, akkor unalmas beszélgetésünk lesz ma este. (ATV, 2010. június 2.)

Maga nagyon imádni való, amikor ilyen naivan kérdez tőlem. (ATV, 2012. április 18.)

Nem értek egyet a kérdésbe foglalt állítással. (ATV, 2013. február 26.)

Túl sok a feltett kérdés. (FN24.hu, 2013. május 23.)

Felteheti ezt a kérdést, csak ne az írásommal kapcsolatban. (Hír24.hu, 2015. szeptember 14.)

Ön a kérdéseivel beszáll a karaktergyilkosságba. (Klubrádió, 2015. október 22.)

/Krug Emíliához/ Inkább járom az országot, mint időnként buta kérdésekre válaszolok a stúdióban. (ATV, 2017. március 14.)

Szinte falhoz állít egy ilyen kérdéssel. (Klubrádió, 2017. július 11.)

Ügyesen kitértem a kérdése elől. (ATV, 2018. március 26.)

A beszélgetéshez partnerség, közös téma, közös érdeklődés kell, remény, hogy megértjük egymást, de legalább tiszteletben tartjuk egymás személyét és álláspontját. Ha erre nincs reális esély, akkor nem kell beszélgetni. (Facebook.com, 2022. október 14.)