A bejegyzésem utáni összeállításban két álláspont is olvasható, mellyel maradéktalanul egyetértek. Az egyiket én írtam, a másikat Szele Tamás. Úgy foglalhatók össze, hogy az emberek foggal-körömmel ragaszkodnak az ingyen olvasható digitális tartalomhoz. A nyilvánosság helyzete most arra kényszerít, hogy mégis vitatkozzak az újságíró kollégával, illetve saját magammal.
Feltűnt a médiapiacon egy új portál, a Napunk.sk. A pont utáni sk az országjel, vagyis Szlovákiában készítik, és egy pozsonyi újság magyar nyelvű elágazása. Benne jelent meg Parászka Boróka publicisztikája, a marosvásárhelyi szerző összehasonlítja Orbán Viktor tusnádfürdői és dallasi beszédét. Az okfejtést nem sikerült végigolvasni. Ha bejelentkezem az előfizetésre, akkor tovább olvashatom. Választhatok az 1.99 és a 8.99 eurónyi változat között. Ha be akarok kerülni az első ezer előfizető közé, gyorsan kéne átutalni a 800 forintnak megfelelő kedvezményes összeget.
Voltam már hasonló helyzetben, amikor a lányom befizetett a HVG (360 forint) és a Jelen (1500 forint) online változatára. Találtam bennük érdekes, tartalmas cikkeket, ütős mondatokat és szellemes gondolatmeneteket. Mégse újítottam meg az előfizetést, mert az utóbbi hónapokban több digitális szerkesztőség is meghonosította a cenzúra XXI. századi válfaját: legjobb szerzőit elzárja a szélesebb nyilvánosság elől. Elgondolkoztató, egyetértésre késztető vagy vitára ingerlő eszmefuttatásaikat csak azok olvashatják, akik leperkálják azt a néhány száz forintot.
Egy vagy két kávé árából figyelemmel kísérhetjük a kormány tevékenységét fürkésző publicisták megnyilvánulásait. A tízszer két kávé ára azonban már meghaladja egy nyugdíjas lehetőségeit. Márpedig van belőlünk 2,6 millió, és nem mindannyian ülünk fel a kormányzati propagandának. S ha tágítom a társadalmi kört, a vázolt jelenség érint több százezer állampolgárt. A legújabb kori sajtótörténet fintora, hogy miközben a véleményformáló portálok a mögöttünk hagyott választási kampányban elzárták előlük a legjobb szerzőiket, az ellenzéki pártok befizették politikusaikat a közösségi oldalakra.
Azokat a politikusokat, akik közül még a legjobb tollúnak is tartania kellett magát ama közös nevezőhöz, amelyet a pártvezetők belső fóruma alakított ki. Az a benyomásom, hogy e kettős cenzúra: a szélesebb nyilvánosságtól elzárt publicisztikák és az egyhangú, unalmas politikuscikkek százezres nyilvánossághoz segítése is közrejátszott az ellenzék vereségében.
Tíz mondat a fizetésről
Különféle adónemekre a sajtó tavaly több mint 25 milliárd forintot fizetett be. (Kázmér Judit, a Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke, Napló, 2010. szeptember 24.)
Előfizetés nélkül nem lehet újságokat fenntartani. (Bartus László újságíró, Amerikai Népszava, 2012. szeptember 4.)
Azok számára van sajtószabadság, akik meg tudják fizetni. (Bíró Zoltán, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet /RETÖRKI/ igazgatója, Zalai Hírlap, 2015. április 28.)
Szánalmas balfaszok vagyunk, ha hagyjuk, hogy gyalázzanak minket az előfizetők pénzéből. (Hadházy Ákos volt LMP-politikus a közszolgálati médiumokról, 444.hu, 2019. március 15.)
Olyan időszakot élünk, amikor kamuhíreket írni jövedelmezőbb, mint valódi újságírást folytatni. (Selmeci János műsorvezető, Klubrádió, 2019. december 20.)
Hiteles lett azzal, hogy a végén fizetés nélkül távozott. (Pápai Gábor karikaturista Orbán Viktor újságos videójáról, Faceboook.com, 2021. július 8.)
Van még idehaza színvonalas szöveges és audiovizuális újságírás. Más kérdés, hogy egyre inkább csak előfizetésekkel elérhető. (Forgács Iván kritikus, Népszava, 2021. december 18.)
Azt, hogy a kommentelőknek egy fillért sem kell fizetniük a digitális tartalomért, azzal hálálják meg, hogy a szerzőt elküldik a fenébe. (Zöldi László újságíró, Blog.hu, 2022. február 25.)
A független szerkesztőségek bevonultak a fizetős fal mögé. (Haraszti Miklós médiapolitikus, Muosz.hu, 2022. június 3.)
A kedves olvasók ingyen kapják a nem kevés munkával írt, szerkesztett lapot, és még követelőznek is. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, 2022. július 28.)
