Médianapló

Médianapló - Őfelsége ellenzékének tekinthetők-e a megélhetési politikusok?

2022. július 31. 11:54 - Zöldi László

Elárulok egy kulisszatitkot. Mintegy száz orgánumból gyűjtöm a hét ütős vagy „csak” jellemző, korhangulatot árasztó megnyilvánulásait. Vasárnap reggelre kirajzolódik a Lefülelt mondatok című válogatás, majd délután elvégzem az utolsó simításokat. S a szombati meg a vasárnapi mondatokkal megfejelve az összeállítást, az egészet fölteszem a fészbukos üzenőfalra.

Most bajban vagyok, a válogatás egyhangúra sikeredett. Szinte kizárólag két témáról szól: Orbán Viktor tusványosi beszédéről és a Hegedűs-sagáról. Vagyis a kevert fajú miniszterelnöki eszmefuttatásról és a miniszterelnök főtanácsadó Hegedűs Zsuzsa szakító, majd a szakítást visszaszívó leveléről. Az ellenzéki véleményformálók elvégezték a dolgukat. Többnyire a Facecokon nácizták le a miniszterelnököt, és fanyalogtak a miniszterelnöki főtanácsadó kétszeres pálfordulásán. A kormánypári véleményformálók is elvégezték a dolgukat. Eszmei ellenfeleiktől védték meg a lenácizott miniszterelnököt, és elítélték a közösségből kibeszélő „árulót”.

Az ellenzéki politikusok megnyilvánulásait nem idézhetem. Vagy azért nem, mert elfelejtettek megszólalni, vagy pedig megszólaltak ugyan, de erőtlenül, ügyetlenül. Délutánra talán még összejön valami, hogy a Lefülelt mondatok ne legyen annyira egyhangú. De óvatosan reménykedem, mert félő, hogy az ellenzéki politikusok visszafogottságában más ok is közrejátszik. Gondoljuk csak végig, hogy mi történt a legutóbbi két hétben! A parlamenti többség módosította a kisadózók kedvenc adónemét, a katát. Csökkentette a rezsicsökkentést. Megszavazta a vármegyét és a főispánt. Az ellenzéki publicistákkal szemben megvédte a tusványosi miniszterelnököt, és elítélte az „áruló” miniszterelnöki főtanácsadót. Az ellenzéki politikusok pedig elmentek nyaralni.

A Balaton partjáról szólalnak meg a világhálón, vagy a horvát tengerpartról. S ha egyáltalán megszólalnak, akkor sincs idézni való a kommentárjaikban. Ennyire telik a bruttó két és félmilliós, nettó másfél milliós képviselői jövedelmükből. Tudták, hogy a parlamenti többség csapdahelyzetbe hozza őket, mégis megszavazták a fizetésemelésüket. Talán túlzás őfelsége ellenzékének nevezni őket - a bejegyzésem utáni összeállításból kiderül, hogy ezt 2017-ben magam is megtettem. Az viszont a tévedés kockázata nélkül állítható, hogy megélhetési politikusok. Abból élnek jól, amiért rosszul érzik magukat.         

 

Tíz mondat őfelsége ellenzékéről

 

Az LMP oldalazva bírálgat, valójában őfelsége ellenzéke. (Gréczy Zsolt újságíró, Népszava, 2010. augusztus 24.)

A Jobbik egy kicsit ilyen őfelsége ellenzéke. (Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, Klubrádió, 2012. január 17.)

Őfelsége ellenzéke jó pénzért érzi rosszul magát a Parlamentben. (Zöldi László újságíró, Index.hu, 2017. február 12.)

Attól nem lesz senki őfelsége ellenzéke, mert képes párbeszédre a kormánnyal. (Gulyás Gergely Fidesz-politikus, parlamenti frakcióvezető, atv.hu, 2017. december 31.)

Nem akarok őfelsége ellenzéke lenni. (Tóth Bertalan, az MSZP újdonsült elnöke, Népszava, 2018. június 19.)

Ez az az ellenzék, amelyiknek az első dolga volt, hogy a saját fizetésemelését megszavazza. (Majtényi László alkotmányjogász, atv.hu, 2019. január 18.)

Maradtok tovább jó pénzért pofozóbábnak? (Lattmann Tamás nemzetközi jogász az ellenzék parlamenti képviselőihez, Facebook.com, 2020. március 30.)

Minden kudarc után jobban élnek, mint előtte. (Ruff Bálint kommunikációs szakember a fizetésemelésüket megszavazó ellenzéki képviselőkről, 444.hu, 2022. április 6.)

Ez egy kitartott ellenzék. (Hont András publicista, ATV, 2022. április 20.)

Megélhetési ellenzék. (Lányi András publicista, Magyar Hang, 2022. július 22.)

komment
süti beállítások módosítása