Médianapló

Médianapló - A szálka és a gerenda szerepe a hazai nyilvánosságban

2022. június 30. 11:34 - Zöldi László

Vaszily Miklós úgy működteti a nyilvánosság néhány fórumát, hogy kerüli a nyilvánosságot. Most egy konferencián mégis kifejtette a nézeteit. Nehéz eldönteni, vajon a hatalom bizalmi embere beszélt-e belőle, vagy olyan vállalkozó mondta el a véleményét, aki 13. éve él ama rendszerben, amelyhez viszonyulnia kellett.

Ezt azért volna fontos tisztázni, mert a „globális technocégekről” - amelyek közül a Facebookot és a Google-t említette meg - a NER hivatalos képviselői úgy vélekednek, hogy móresre kéne tanítani őket. Ám egyelőre óvatosan fogalmaznak, elvégre az amerikai óriáscégek „adóoptimalizálási” tevékenysége piszkálja az Európai Unió csőrét is. Ha majd a „brüsszeli demokraták” lépnek, a mi korlátozó intézkedéseinket is az uniósokhoz igazíthatjuk. Amíg ez bekövetkezik, a NER bizalmi emberei (vagy a extraprofit-adók ellen berzenkedő üzletemberek) kifejtik az érdesebb álláspontjukat. Vajon mit szólnak hozzá a közösségi portálokat használó milliók?

Vaszily Miklós tudomásul venné, hogy az extraadó révén egyik cége elveszít 1 milliárd forintot a tavalyi 3 milliárdnyi nyereségből. Azt is megértené, hogy ezzel vissza kellene fognia a tv2 fejlesztését, ha a kormány nem egyezkedne a „globális platformokkal”, és nem fogadná el tőlük a kialkudott összegeket. A bevételük alapján épp úgy adóztatni kéne őket, mint a hazai vállalkozásokat, ha már Orbánék zászlajukra tűzték, hogy megvédik a magyar vállalkozókat a profitjukat hazautaló külföldi befektetőktől. Mondandóját úgy foglalnám össze, hogy a Facebook meg a Google ossza meg itteni bevételeit a magyar állammal.

De ha már mindezt szóba hozta Vaszily úr, akkor érdemes megemlíteni, hogy nemcsak a tv2-ben van részesedése, hanem az Indexben is. Sikerként könyveli el, hogy a két év előtti válság után a hírportál visszaszerezte tekintélyét és gazdasági erejét a digitális sajtóban. Azt már én fűzöm hozzá, hogy ebben segített neki az a mintegy 100-150 blogger a 30 ezerből, akiknek a bejegyzéseit a szerkesztők rendszeresen beválogatták. Eme írások mellett, alatt, fölött hirdetések jelennek meg, amelyek árát a cég „elfelejtette” megosztani a bejegyzések szerzőivel.

A helyzet még ennél is rosszabb. Az Indexet működtető Indamedia odáig se jutott, hogy egyezkedjen a véleményformáló bloggerekkel, és legalább kialkudott összegeket utaljön át a számlájukra. E magatartásformára van egy közmondásunk: „A szálkát más ember szemében meglátod, a gerendát pedig a magadéban nem veszed észre.”                     

 

Tíz mondat az egyik globális technocégről

 

A Facebook kommunista közösségi oldal lett sajnos. (Orbán Viktor miniszterelnök, Facebook.com, 2018. március 16.)

Remélem, Varga Judit igazságügyi miniszter megtalálja a jogi megoldást Zuckerberg úr vállalatának megrendszabályozásához. (Apáti Bence publicista, Magyar Nemzet, 2019. augusztus 17.)

Az internet, a Facebook és a Twitter segítségével már mindenkiből egy pillanat alatt újságíró lehet. (Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, hvg.hu, 2019. november 26.)

Fontos fejlemény, hogy felállításra került a Facebook Felügyelőbizottsága. (Varga Judit igazságügyi miniszter, Facebook.com, 2020. június 2.)

A Facebook úgy viselkedik, mint a legnagyobb kőolaj-kitermelő vállalat, amely látványosan aggódik a természeti környezetünkért. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Origo.hu, 2020. augusztus 9.)

A Digitális Szabadság Bizottságot nem azért hozta létre a kormány, hogy cenzurázza a Facebookot, hanem hogy a jogállami garanciákat vizsgálja az interneten. (Varga Judit igazságügyi miniszter, Origo.hu, 2021. október 2.)

A törvény erejével kell arra kényszeríteni ezeket a cégeket, hogy a magyarországi viszonyok között azt tegyék, amit mi megengedünk nekik. (Trombitás Kristóf publicista, Magyar Nemzet Online, 2021. február 12.)

Szeretném felhangosítani a patrióták hangját a Facebookon. (Rákay Philip publicista a Megafonról, Mandiner.hu, 2021. május 28.)

A megszállóknak most nem lőfegyverük van, hanem Facebookjuk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, 2021. október 23.)

A ma már bőven 100 milliárd fölötti reklámbevétellel rendelkező globális platformok, mint a Facebook és a Google 2015 és 2019 között nem fizettek reklámadót. Cserében később megállapodást kötöttek a kormánnyal, és egy adott összeg megfizetésével rendezték el a kötelezettségüket. Ez a szisztéma utólagos, illetve nem igazán tervezhető. (Vaszily Miklós, a tv2, a Life és Ozone TV, valamint az Indamedia társtulajdonosa, Világgazdaság.hu, 2022. június 28.)

komment
süti beállítások módosítása