A választás eredménye rendszerré avatta az Orbán-féle hatalomgyakorlást. Ezzel magyarázható, hogy tűnődésre késztet Sz. Bíró Zoltán eszmefuttatása. Az Oroszoszág-szakértő így jellemezte a putyini hatalomgyakorlást: „Ha háborúra készülsz, akkor a kis oknyomozó portálok, a kivéreztetett és idegen ügynöknek nyilvánított civil szervezetek is kockázatot jelenthetnek.” (Népszava, 2022.04.23.) Sokan vádolják Orbán Viktort azzal, hogy némi fáziskéséssel másolja Putyint. Azokkal értek egyet, akik nem érik be a helyzet hasonlóságával.
Országunk első embere vezérkari főnöknek képzeli magát. Szókészlete tobzódik a katonai kifejezésekben, és egyre több pénzt áldoz a hadsereg fejlesztésére. Egyik (történész) tanácsadója pedig azt fejtegette a minap, hogy megint be kéne vezetni a sorkötelezettséget, de most már nemcsak a férfiak, hanem a nők számára is. Mindez még akkor is hátborzongató, ha a készülődés jelei egyelőre nem állnak össze háborús iránnyá. Négy unokám közül féltem a három fiút, bár talán az egyetlen lányt nem szippantja be a hadsereg. Nem ilyen jövőt képzelek nekik.
Sz. Bíró Zoltán mondata elgondolkoztatott, Szerető Szabolcsé azonban szíven is ütött. Szerinte „A rendszer nem tűri a rendszerkritikát.” Az is benne van, hogy a kormánykritikát viszont elviseli, ha nem terjed túl egy véleménybuborékon. Az a benyomásom, hogy közös szakmánk, az újságírás lényegét érintette. A sors íróniája, hogy ő és konzervatív értékrendű társai a Magyar Hangnál nehezebb helyzetben vannak, mint a rendszerváltásra elvileg alkalmasabb baloldali sajtó munkatársai. Ők ugyanis az Orbántól elvett Magyar Nemzet romjain hozták létre a hetilapjukat, miután a tulajdonosuk, Simicska Lajos a ’18-as választási vereség után kivonult a közéletből. Nem akartak visszatérni a frontszolgálatos újságírók közé.
Azóta úgy dolgoznak, hogy fillérnyi hirdetést se kapnak állami cégektől, sőt az újságjukat hazai nyomda nem is merte vállalni. Előbb érzik meg, hogy mi a különbség a rendszerkritika és a kormánykritika között. Az utóbbiból meg lehet élni, mert a jóllakáshoz kevés, de az éhenhaláshoz sok, ha csurran-cseppen az állami hirdetés. „Csak” azt kell vállalni, hogy a rendszer lényegét ne firtassák. Ezt már megéltem a Kádár-rendszer utolsó évtizedében. Nem gondoltam volna, hogy több mint három évtizeddel a rendszerváltás után hasonló gonddal küszködnek a mai újságírók.
Tíz mondat a rendszerről
A rendszer ellenzékének kell lennünk, nem a kormányénak. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, Beszélő.hu, 2013. november 29.)
Milyen rendszer az, amelyik nem engedi meg, hogy kritizáld? (Kulka János színész, ATV, 2014. május 27.)
Jobban szeretné megdönteni Orbán rendszerét, mint egyszerűen csak magának kikaparni a gesztenyét. (Dobrev Klára feleség Gyurcsány Ferencről, hvg.hu, 2014. szeptember 16.)
Az Orbán-rendszer ellen nem lehet az Orbán-rendszerben harcolni. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, Mérce.hu, 2018. február 26.)
A rendszer megtűr bennünket, mert mi is elviseljük őt. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, 2020. január 23.)
Ennek a rendszernek a művészet a legnagyobb ellensége. (Rapai Ágnes költő, Facebook.com, 2020. október 25.)
Én meg a többi magyar nem vagyunk politikusok, mi nem élünk meg abból, hogy az Orbán-rendszer ellenzéke vagyunk. (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, 2022. január 21.)
Az ilyen rendszerek kitermelik maguk számára az ellenzéket. (Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász, Klubrádió, 2022. február 11.)
Meg fogjuk találni az ellenállás valódi, működő, hatékony formáit. (Márki-Zay Péter, az ellenzéki pártok volt miniszterelnök-jelöltje, Facebook.com, 2022. május 1.)
A rendszer nem tűri a rendszerkritikát. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Hang, 2022. május 6.)
