Ma reggel az utcán megszólítottam egy húsz év körüli, szőke, csinos lányt. Épp leszállt a bicikliről, amelynek első és hátsó csomagtartójában újságok lapultak. Úgy mutatkoztam be, hogy a mögöttünk álló házból én vagyok az, aki előfizet a Népszavára. A beszélgetésből kiderült, hogy ha a Dunapart felől kezdi a kézbesítést, akkor későn jut el az Lehel téri piac közelébe. Ha viszont a piac felől indul el, az utca másik végén lakókhoz jut el későn az újság.

Az életformámhoz tartozik, hogy a Népszavát reggel nyolc előtt olvashassam. Máskülönben az információi elavulnak, hisz’ mire kézbe vehetem, a digitális sajtóból már majd’ mindent megtudtam. Elismerem az egyetlen ellenzéki napilap szakmai erényeit, mégis az a benyomásom, hogy egyre kevésbé érdemes előfizetni rá. Nem is oly rég 14 ezer forint körüli összeget utaltam át a negyedévért, a legutóbbi ár 21750. Több lépésben 50 százaléknyi az emelés. Lehetséges, hogy ennyit indokol a piaci helyzet, de túl sok ahhoz, hogy érzelmileg is ragaszkodjak a patinás, hamarosan 150 éves újsághoz.

Az előfizetéshez jobb kedvet csinált a kellemes beszélgetés, amelynek nyomán felötlött, vajon mennyit is költök tájékozódásra. A Népszava havonta 7250-be kerül. Az üzletben vásárolt hetilapok közül a 850 forintos Magyar Narancs 3400-ba, a 790 forintos 168 Óra 3160-ba, a 690 forintos Magyar Hang 2500-ba. A Mozgó Világ című folyóirat pedig 1150-be. Ha a 17460 forinthoz számolom, amit a tévézésért, az okostelefon és a számítógép használatáért fizetek, akkor körülbelül ugyanennyi a kiadás. Vagyis az, hogy több forrásból szedhessem össze az önálló véleményformáláshoz szükséges információkat, havonta mintegy 35 ezer forintba kerül.

Vajon kik engedhetik meg maguknak az efféle fényűzést? Tegnapelőtt Stumpf András áttekintette az ellenzéki nyilvánosság helyzetét. Értelmezte az ellenzék vereségét, és arra jutott, hogy „Kétmillió ember kevés a választási győzelemhez, potenciális olvasónak viszont nem kevés.” Ama számok, amelyeket az imént emlegettem, még az április 3. előtti állapotot tükrözik. Az újabb kormányzati kétharmad és a papírár 30 százalékos emelése azt sejteti, hogy az ellenzéki sajtó kiadóhivatalaiban az előfizetési díjak további emelésén törik a fejüket. Biztos, hogy az ellenzéki pártokra szavazó 1,9 millió választópolgárból így teremtenek több forrásból tájékozódó olvasót?

Tíz mondat a sajtóról

Előfizetés nélkül nem lehet újságokat fenntartani. (Bartus László újságíró, Amerikai Népszava, 2012. szeptember 4.)

A sajtónak joga és kötelessége, hogy mindarról tájékoztassa a nyilvánosságot, ami megtudható. (Bauer Tamás DK-politikus, hvg.hu, 2017. február 20.)

Meg kell teremtenünk a saját nyilvánosságunkat, amit házhoz viszünk. (Cseh Katalin Momentum-politikus, Vasárnapi Hírek, 2018. augusztus 3.)

A társadalmi rétegekből a Népszava begyűjti a mértékadó információkat és véleményeket. (Zöldi László újságíró, Blog.hu, 2019. április 13.)

A sebesség fontosabb, mint a mondat. (Jolsvai András közíró a digitális sajtóról, 24.hu, 2019. december 26.)

Már csak a teljesen tájékozatlanok hisznek Orbánnak. (Fábri Ferenc sajtólevelező, Népszava, 2021. április 30.)

A napilap sorsa, hogy másnapra elavul. (Ballai József újságíró, Facebook.com, 2022. február 12.)

A rendszer elveszi a társadalomtól az alternatív tájékozódási források lehetőségét. (Lakner Zoltán szociológus, Jelen-media.hu, 2022. április 22.)

A médiafogyasztónak az utánanézéshez eszköze (okostelefonja) van, de belső késztetése nincs. (Bobné Chlebik Márta sajtólevelező, Népszava, 2022. április 25.)

Kétmillió ember kevés a választási győzelemhez, potenciális olvasónak viszont nem kevés. A sajtó helyzete tehát rózsásabbnak látszik a politikánál. (Stumpf András újságíró, Válaszonline.hu, 2022. április 26.)