Tisztelem annyira a választópolgárokat, hogy ma békén hagyom őket, Legföljebb azt súgom nekik, hogy erkölcsi kötelességük meglátogatni a szavazókörzetet. Ez nálam könnyen megy, mert kilépek az utcára, és 15 méternyire a szemközti házban, a mozgáskorlátozottak egyesületének helyet adó irodahelyiségben található. Fél óta múlva nyit, de csak akkor megyek át, amikor megírom e jegyzetet, amely a tárca műfajáról szól.
Amíg volt kampánycsend, a választás előtti napon már nem lehetett politikai szöveget közölni a nyilvánosság fórumain. A papír alapú sajtó szerkesztői ekkor kotorták elő a legalsó fiókból a szubjektív hangvételű jegyzeteket, amelyeket hónapokig mellőztek. A tárca ugyanis az egyetlen sajtóműfaj, amelyben a szerző egyes szám első személyben fogalmazhat. A többi műfajban illik tárgyszerűbbnek lenni. A tárcáról már 1927-ben is azt írta a Benedek Marcell szerkesztette Irodalmi lexikon, hogy „odavetett, apró epizód vagy jellemrajz”, amely gyakran „elvetélt regény- vagy novellatéma”. Kedvezőbb a véleményem róla.
Talán azért, mert 19 éves korom óta írok újságba, de csak harminc körül éreztem, hogy a történettudomány helyett az újságírást kéne választani. Akkor írta rá egy olvasószerkesztő a kéziratomra, hogy „klisé”. Vagyis a nyomtatásra való lemezre vésik a kézzel írott nevem, hogy a cikk alatt jelenhessen meg. Egy szakember úgy vélte, hogy amit kiadtam a kezemből, a félbe hajtott újság alsó részében közölhető és keretbe zárandó. Kifejezi a többnyire újságíró vagy újságoknak is dolgozó író hangulatosan előadott közérzetét.
Amióta Médianapló címmel széljegyzetelem a nyilvánosság történéseit, barátom, néhai Bodor Pál tanácsára minden tizedik bejegyzést tárcának írok meg. Szerinte ugyanis az olvasókat érdekli a jegyzetíró önreflexiója. Közben eltelt néhány évtized, és a hagyományos sajtó háttérbe szorult - a tárcával együtt. A rövidsége miatt éppenséggel helye volna a digitális sajtóban is, mert képes oldani a hírportálok egyhangúságát. Pénz azonban még nincs az egyes szám első személyben fogalmazó szerzők megfizetésére. Mindazonáltal a tárca karriert csinált a digitalizációban.
Ehhez a szó szoros értelmében elő kell vennünk, mert szükség van a benne lévő bankkártyára. Belépő a pénzintézeti szolgáltatáshoz, amelyhez már nem kell papír. Elég, ha a tisztviselő elénk tolja a téglalap alakú tabletet, és a digitális írószerszámmal a közepére firkantjuk a nevünket. Ez is tárca, de már nem a közérzetünket fejezi ki, hanem az anyagi helyzetünket.
Tíz mondat az újságírásról
Az újságírás nehézkes dolog. Ott, ugye, adatok kellenek, tények meg igazságok. Az irodalomban mindez felesleges. Elég, ha az ember zseniális. (Huszár Sándor író, 24 Óra, 1994. december 31.)
Az újságíráshoz elsősorban nem telefon, fax, íróasztal, magnetofon és szövegszerkesztő kell, hanem hittel, valódi érdeklődéssel figyelő ember, akinek megnyílnak az ajtók és a szívek. (Gyarmati Béla miskolci újságíró, Észak-Magyarország, 1999. szeptember 27.)
A véleményemet kiviszem a piacra, és ha megveszik, akkor vagyok. (Farkasházy Tivadar újságíró, ATV, 2006. április 16.)
Az újságírás nemcsak tartalomszolgáltatás, hanem etika is. Valamint ízlés. (Vágvölgyi B. András újságíró, Népszabadság, 2010. július 18.)
Azért izgalmas az önök szakmája, mert olyasmiről is írniuk kell, amiről fogalmuk sincs. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2012. szeptember 7.)
A kultúra volt az újságírás védőpajzsa. (Végel László író, eMasa.hu, 2015. március 13.)
A popzene olyan, mint irodalomban az újságírás. (Lovasi András rockzenész, Index.hu, 2017. szeptember 20.)
A tárca írót feltételez, egy újságírónak maradt írót legalább. (Darvasi László író - Szív Ernő tárcaíró, Facebook.com, 2017. december 23.)
Olyan időszakot élünk, amikor kamuhíreket írni jövedelmezőbb, mint valódi újságírást folytatni. (Selmeci János műsorvezető, Klubrádió, 2019. december 20.)
Sok helyről sokat kell olvasni, hogy saját véleménye lehessen az embernek. (Tanács István újságíró, Facebook.com, 2021. február 13.)
