Médianapló

Médianapló - A politikusok miért krákognak rögtönzés közben?

2022. március 05. 09:39 - Zöldi László

A szomszédban dörögnek a fegyverek, itthon küszködünk a koronavírus ötödik hullámával, e sorok írója pedig ismételten a krákogással foglalkozik. Nem mentség, csupán magyarázat, hogy a varjak vészjósló hangját utánzó szó olyasmit takar, aminek helye van egy Médianapló című szakmai rovatban. Különösen akkor, ha országunk első embere divatot teremtett.

Azt vettem észre, hogy ha Orbán Viktor rögtönözve fejti ki az álláspontját, akkor nem értelmiségiesen ööö-zve, még csak nem is amerikaiasan am-ozva keresi a szavakat, hanem magyarosan köszörüli a torkát. A járványkezelésben százszor elmondott kifejezéseket zökkenőmentesen ismételget ugyan, de ha új téma kerül szóba, akkor bizony hallatszik a cirákolásnak, harákolásnak, hertyegésnek és kerregésnek is nevezhető zörej. Sokáig azt gondoltam, a légúti betegségek országlása idején normális, hogy a politikusok sem lógnak ki a sorból. Aztán vitába keveredtem egy újságíró kollégával, aki szerint a torokköszörülés inkább az idegrendszeri tikkelés egyik válfaja.

Egyelőre nem találom a hiteles választ, már kizárható azonban valami. Február közepén miniszterelnökünk évértékelő beszédet tartott. Csaknem egy órán át tartotta szóval a híveit, és egyszer sem krákogott. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy kigyógyult egy légúti betegségből, hanem csak azt, hogy nem kényszerült rögtönzésre. S bár a meggyőzésnek kevésbé hatékony eszköze az előre megírt és rutinosan felolvasott szöveg, ám ha a fejből mondott beszéd gyakori torokköszörüléssel párosul, akkor az eredmény nem igazán élvezhető. Ráadásul miniszterelnökünket bizonyos értelemben már letaszították a trónról.

Ö tartotta 2021. július 16. óta az országos csúcsot. A Magyar Rádióban 26 perc alatt 34-szer köszörülte a torkát. Ezt múlta felül Huszár Tamás óbudai ellenzéki politikus a Klubrádió 2022. február 10-i adásában. Körülbelül 10 perc alatt 40-szer krákogott. Február 25-én pedig a szintén Óbudáról érkezett volt budapesti főpolgármester, Tarlós István azzal vétette észre magát az ATV-ben, hogy mintegy 10 perc alatt 16-szor köszörülte a torkát. Produkciója fajlagosan (percenkénti adagolásban) többé-kevésbé megfelel Orbán Viktor tavalyi csúcsteljesítménynek.

Máskülönben országunk első embere tegnap, a szokásos péntek reggeli rádióműsorban 26 perc alatt 23-szor krákogott. Biztató fejlemény, hogy önmagához képest javuló formában van.

 

Tíz mondat Orbán Viktortól (Magyar Rádió, 2022. március 4.)

 

A világpolitika nem a mi zakóméretünk.

Ez igazi háború.

Mi a békében vagyunk érdekeltek.

Gyenge ember nem kap békét.

Beton szilárdságú biztonságunk van.

Ebben a pillanatban Magyarország A menedék.

Magyarország egy magyar ország, ahol mindig mindenről vita van. Arról is, amiről nem kéne.

Ha beszélni kell, akkor Brüsszelre mindig lehet számítani.

A kampány értelme, hogy a végén egy jó kormánya legyen az országnak.

A vírust az ötödik hullámban is legyőztük.

komment
süti beállítások módosítása