Volt egy barátom, akit korán temettünk el. Jól írt, kísérletezett novellával és irodalomtörténettel is, mellettük pedig kitűnően zongorázott. Telt-múlt az idő, dramaturgként kereste a kenyerét (mások írásait tévésítette), és fröccsözés közben kesergett. Műfaj nélküli művésznek nevezte magát. A negyvenedik születésnapján lett öngyilkos. Úgy érezte, hogy nem találta meg önmagát.
Eddigi alkotásai alapján ugyanilyen művésznek vélem a 46. életévét taposó Demeter Szilárdot, aki szintén nem találta meg a műfaját. A szellemi öngyilkosság sajátos formáját választotta, a kultúra menedzselésére adta a fejét. Ebben az értelemben a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetői között voltak elődei. Horváth Márton, aki a Rákosi-korszakban töltött be jelentős szerepet az állami kultúrpolitikában, és „érdemei elismerése mellett” nevezték ki a PIM főigazgatójává. Raffai Sarolta kalocsai írónő - mellesleg anyám általános iskolai osztálytársa - is a PIM főigazgatójaként sertepertélt az országgyűlésben. Horváth Márton egyetlen regénye a lebukott kultúrfunkci szembenézése önmagával, Raffai Sarolta pedig a Rokkant-telepi kisemberekről írt vastag regényt.
Irodalmi igazgatóként egyikük sem tett szert akkora hatalomra, mint kései utódjuk, aki tárca nélküli miniszterként intézi a kultúra ügyeit. S mert tisztában van a művészeti teljesítménye és a hatalma közti ellentmondással, évenként kurjant egy nagyot. Most éppen kukázná a magyar irodalmat, gyűlöli a magyar színházat, és unja a magyar filmeket. A tőle függő és/vagy független művészek pedig felhorkannak. A nyilvánosság fórumain adnak hangot az ellenérzésüknek, nemtetszésüknek. A magyar kultúrát sok milliárd forintból igazgató Demeter Szilárd tehát nagyotmondásairól vált híressé, sőt hírhedtté.
Esetében a nagyotmondás azt jelenti, hogy adja a bankot. Fontoskodva állít valamit, ami borzolja a kedélyeket. Hantázik, henceg, hivalkodik, hűhót csap, kérkedik. Magas lóra ül. Mondandójának nagy feneket kerít, nagyra van magával, nagyzol. Van egy közmondás, miszerint „Olyat mondok, hogy magam is megbánom.” Nos, ez az, ami őt aztán nem jellemzi. Olyasmit mond, amivel hiteles művek híján hívja föl magára a figyelmet. Esze ágában sincs megbánni azt, amivel provokálta a magyar művészvilágot. Megnyilvánulásai azt sejtetik, hogy ha alkotóként nem is, nagy hatalmú kultúrfunkcionáriusként megtalálta a hangját.
Tíz mondat Demeter Szilárdtól
Eleve nem tartom magam írónak, az írás csak a hobbim és szenvedélyem. (Origo.hu, 2017. november 24.)
Döntéseket kell hoznom olyan témákban, amikhez vajmi keveset konyítok. (Előretolt Helyőrség, 2018. október 20.)
Senkiházizhat engem Radnóti professzor úr, ettől még minden papírt én írok alá. (Origo.hu, 2020. február 1.)
Én úgy vagyok zenész, mint ahogyan író. (Mandiner.hu, 2020. június 26.)
Az összes személyi ambíciómmal szembemegy az, amit éppen csinálok. (Reaktor podcast, 2020. július 8.)
Ebben a rendszerben is megbukhatok, ha túl nagyra növök. (Válaszonline.hu, 2020. július 9.)
Prózaíróként az engem gyalázó írók többségénél akkor is jobb novellát írok, ha éjszaka felébresztenek, és nem adnak kávét meg cigit. (Kontra.hu, 2020. november 7.)
A multikulturális nyitott társadalom kapszulájából árad a mérgező gáz, ami az európai életformára halálos. (Origo.hu, 2020. november 28.)
Ha rajtam állna, akkor a magyar irodalom 80 százalékát valószínűleg kukáznám. (Telex.hu, 2021. november 8.)
Gyűlölöm a színházat. (Telex.hu, 2021. november 8.)
