Médianapló

Médianapló - A büfé szak előnyei és hátrányai

2021. november 09. 10:50 - Zöldi László

Szakértői becslés szerint Magyarországon körülbelül harmincezer blogger van. Néhányan megalapították a Reaktort, amely annyit árult el magáról, hogy pályakezdők írják és szerkesztik, többnyire kommunikáció szakosok. Közülük Novák Dorka „Büfé” szakon és azután címmel adta közre a tapasztalatait.

Elég alaposan járta körül a témát, még egy meghatározással is szolgált. Íme: „Ezzel a gúnynévvel illetik az egyetemisták az olyan szakokat, amiket könnyebben, rövidebb idő alatt lehet elvégezni, és olyan szakterületen, ami viszonylag telített, vagy nem a legfontosabbak közé tartozik.” (Reaktor.hu, 2021.11.04.) 1993 szeptemberétől 2015 júniusáig tanítottam úgynevezett büfé szakon, és e gúnynevet sosem hallottam egyetemistától. Hallottam viszont a felsőoktatásban tanítóktól, meg azoktól, akik cikket írtak a jelenségről. Máskülönben a definíció elfogadható, még akkor is, ha a részleteit másként éltem meg.

Néhány év után épp azért váltottam egyetemről főiskolára, mert a fél évtizednyi stúdium túl sok volt tanításom tárgyának, az újságírásnak. Szakmánk annyira gyakorlatias, hogy tíz szemeszter helyett simán belefér nyolcba is. Büfének (felduzzasztott időtartamúnak) éreztem az egyetemen, és helyénvalónak a főiskolán. Ami pedig a büfé telítettséget illeti, az újságíróképzést 1958-ban megszüntették, és csak 1993 őszén hozták vissza az állami felsőoktatásba.

Az országgyűlés 1996-ban elfogadta a médiatörvényt, amely plurális nyilvánosságot hozott létre. A végzősök épp akkoriban kapták meg a diplomájukat, amikor felálltak a kereskedelmi televíziók és rádiók. Majd' mindenkit felszívtak, aki a nyilvánosság második és harmadik válfajában képzelte el magát. Az ezredfordulótól pedig az első válfajt, a hagyományos sajtót azért kezdtük offline jelzővel illetni, mert megalakultak az online szerkesztőségek, amelyek a „büfé” szakosok újabb százainak adtak munkalehetőséget.

E csúcs-időszakokban érdemes volt pénzt áldozni az újságíróképzésre, elvégre a második médiatörvényig, 2010 végéig az újságok, rádiók, tévék és portálok elhelyezkedéssel kecsegtették a friss diplomásokat. Napjainkra, nem egészen függetlenül az Orbán-kormány médiapolitikájától, a kommunikáció szak megszűnt a felsőoktatás „fejőstehene” lenni. Elapadtak a bevételei, az egyetemek és főiskolák már nem az ő pénzéből tartják el a veszteséges tanszékeiket. Funkciója gazdaságilag és ideológiailag elenyészett, a büfé felfüggesztette a működését.                 

komment
süti beállítások módosítása