Médianapló

Médianapló - Kis magyar trumpolás

2021. október 13. 11:02 - Zöldi László

Ma reggel, a Népszava első oldalán indult egy vezércikk. Megállapítja, hogy a két talpon maradt ellenzéki miniszterelnök-jelölt „között sűrűsödnek a pengeváltások, és mind erősebbek az odacsapások”. A névtelen szerző szerint mintha Dobrev Klára kevesebbet tűnne föl a tévében, és ezt azzal magyarázza, hogy „míg Márki-Zay mögött nincs párt, addig őt más, ismert DK-s politikusok könnyebben helyettesíthetik, hiszen ők is közvetíteni tudják az üzeneteit”. A hódmezővásárhelyi polgármester tehát kénytelen egyedül sértegetni az ellenfelét, Dobrev viszont a lejáratást átengedheti a munkatársainak.

Félő, hogy a purparléból elegük lesz azoknak a választópolgároknak, akik torkig vannak ugyan az Orbán-kormány hatalomgyakorlásával, de fölteszik maguknak a kérdést: ha ezek elkezdik gyilkolni egymást, mi lesz itt jövőre, ha esetleg átveszik a kormányrudat? A kevés pénzből gazdálkodó Márki-Zayról kevésbé feltételezhető, hogy trollok tucatjait foglalkoztatja. Legföljebb hívei vannak, akik az amatőrség báját kölcsönzik a hozzászólásoknak. Nem mondható el ugyanez a Demokratikus Koalícióról, amely állami költségvetésből működik, és egy milliárdos a vezetője. Trolljai már nem az amatőrség bájával kommentelnek, hatékonyan művelik a karaktergyilkosságot.

Mielőtt bárki félreértene, rögzítem, hogy nem a dékás szavazók százezreire gondolok, hanem azokra, akik szervezetten garázdálkodnak a világhálón. Mindenkit kikészítenek, aki a másik ellenzéki miniszterelnök-jelölt mögé áll. Ezt az egyik fészbukos vitában nem vonta kétségbe egy jóhiszemű hozzászóló. Hozzáfűzte azonban, hogy az úgynevezett dékás támadásokba besegítenek a fideszes trollok, elvégre Dobrev Klára miniszterelnök-jelöltsége a családi kapcsolatai miatt Orbánnak felérne egy lottóötössel.

Ebben lehet igazság. De tavaly nyáron nemcsak azért zártam el a Médianaplót a kommentelőktől, mert elárasztották a kormánypárti trollok. Azért is, mert ha értelmeztem Gyurcsány Ferenc kommunikációját, a szakmai okfejtést sokan illették otromba, gyűlölködő szavakkal. Holott a Megafon nevű kormánypárti trollképző akkor még nem is működött. Márki-Zay Péter megnyilvánulásai nem tetszenek. Riaszt viszont, hogy ha Dobrev Klára kijelent valamit, az őt helyettesítő politikustársak azonnal veszik a lapot, a trollok pedig lejárató hadjárattá szélesítik voltaképpen visszafogott megjegyzését.

Tudom, hogy ez „csak” kampány, de nem örülnék, ha a beidegződés kormányzati helyzetben is boldogítaná a nyilvánosságot.              

 

Tíz mondat a trumpolásról

 

Most ő volt az, aki meg tudta szólítani az amerikaiak többségét. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Facebook.com, 2016. november 8.)

Ki lesz a magyarországi Trump? (Molnár Gyula szocialista politikus, ATV, 2016. november 10.)

Trumpistákból krumplisták lesznek Orbánék. (Rab László újságíró, VárosiKurír.hu, 2020. december 13.)

Már nemcsak a Fidesz, hanem az ellenzék is gyurcsányozással akar választást nyerni. (Vásárhelyi Mária szociológus, Facebook.com, 2021. október 3.)

Csipkedjétek magatokat! Egymást kevésbé, ha kérhetem. (Lendvai Ildikó szocialista politikus a két talpon maradt ellenzéki miniszterelnök-jelölthöz, Népszava, 2021. október 9.)

Ezt a tisztességes versengést a második forduló kezdetére Márki-Zay Péter alig néhány nap alatt egy Trump típusú élet-halál harccá változtatta. (Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje, 24.hu, 2021. október 12.)

Márki-Zay Péter Donald Trumpot idéző személyeskedő lejáratókampánya ezekben a napokban éppen szétveri az ellenzéki összefogást. (Dobrev Klára hirdetése, Facebook,com, 2021. október 12.)

Márki-Zay Péter, a kis magyar Trump. (Czeglédy Csaba szombathelyi DK-politikus, Nyugat.hu, 2021. október 12.)

Bőven van ok a Márki-Zayra való fintorgásra, de észre kell venni, hogy Dobrev maga sem szende bakfis ebben a küzdelemben. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, 2021. október 12.)

Az egyik párt annyira a szélre húzódott, hogy a középjobbtól a radikális baloldalig mindenki a másikba kényszerült. A jelöltek megígérték, hogy együtt fognak dolgozni Trump megbuktatásáért, majd kígyót-békát kiabálva elkezdték kicsinálni egymást. (Horváth Gábor újságíró, a Népszabadság volt amerikai tudósítója, Népszava, 2021. október 13.)

komment
süti beállítások módosítása