A politikusnő ugyebár a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje, az Alfahír pedig fölerősíti a Jobbik hangját. Ha valaki két-három éve azt mondja, hogy a DK kirakat-embere interjút adott a Jobbik nem hivatalos szócsövének, akkor azt képzelem róla, hogy elment az esze. Most azonban úgy alakultak az ellenzék viszonyai, mintha összekapaszkodna az egymástól két legtávolabbi párt.

Egyetértek Dobrev Klára ama megállapításával, miszerint „A Fidesz sikerének titka, hogy buborékot képzett a saját szavazói körül.” Az sem hoz ki a sodromból, hogy az országgyűlési választásra készülő Demokratikus Koalíció számára „Természetesen határ a csillagos ég.” Miért ne volna az? Minden politikai szervezet arról álmodozik, hogy egyszer átveszi a hatalmat. Azt is csupán az udvariasság számlájára írom, hogy „A Jobbik és a DK feladata a koalíció egybentartása.” Az utolsó szót külön írnám ugyan, ám ez is inkább az interjút készítő újságírónak róható föl. S ha már a DK-s politikus vendégeskedik valahol, érthető, hogy a vendéglátó szervezetet előbb említi, mint a sajátját.

Azon se lepődöm meg, hogy szerinte „Ez a két párt jelenti az ellenzék vezető erejét.” A körülmények csakugyan így alakultak, és az interjúalany meg is magyarázza az ellenzéki koalíción belüli különalkuk sorozatát, amelyet a bevezetőben összekapaszkodásnak véltem. Reálpolitikus szólalt meg korábban elképzelhetetlen helyen és körülmények között. Dühöngés vagy rácsodálkozás helyett jobban járunk, ha ezt tudomásul vesszük. Mindehhez képest másodlagos jelentőségű, bár zavaró egy kommunikációs mozzanat.

A sokféle családi okból politikai közegben nevelkedett Dobrev Klára a legrutinosabb a pályakezdő politikusok között, van azonban egy rutintalan megnyilvánulása: „Azt szoktam mondani” - mondja gyakran. Értem, hogy járja az országot, és naponta többször is beszédet mond köztereken, a legjobban sikerült szavakat pedig érdekesen hangzó mondatokká formálja az újságok hasábjain, a portálok digitális felületén és a rádió- meg tévéstúdiókban. Az idézett  mondatocskát azonban el kéne felejtenie.

Aligha akarja megalázni a véleményét befogadó szerkesztőségeket, az előre bocsátott kifejezés mégis úgy hat, mintha az itt-ott elhangzott okfejtések töredékeiből összeállított (újrahasznosított) szavakkal próbálná megajándékozni a nyilvánosság országos fórumait. Rokonszenves és hatásos volna, ha úgy tenne, mintha épp akkor jutna eszébe a nemzet sorsát meghatározó gondolatmenet.