Többen aggódnak az erkölcseimért. Köztük a húgom is, aki azt firtatta, vajon ki az, aki a közösségi üzenőfalamon tűnt föl, egy régi kollegina (a Magyar Ifjúság szerkesztőségében dolgoztunk együtt) és egy szociográfus (régi szerző az Élet és Irodalomból) között.

Nora Fraser fénykép helyett rajzot küldött magáról: egy szemüveges nő portréját. Csak tán nem? Ezt kevésbé visszafogottan mások is firtatták, elsősorban férfi kollégák, akik tudják, hogy a kéretlen címek között rengeteg női név olvasható. Carla, Leticia, Miranda, Smeralda, Teresa, satöbbi, és ágybéli incselkedéssel kecsegtetnek. De mert fénykép helyett gyakran rajzot mellékelnek magukról, digitális ismerőseim óhatatlanul közéjük sorolták Norát is. Érdeklődésüknek nem tulajdonítanék akkora jelentőséget, hogy nyilvánosan tűnődjek róla, csakhogy a gyerekes rajzolat és az idegen név mögött emberi sors rejlik.

A sógorom nemrégiben halt meg New York-ban. A hetvenes évek közepén vándorolt ki egy vidéki nagyvárosból, és az utolsó estéjüket nálunk töltötték. A mátyásföldi lakótelepről indultak a ferihegyi repülőtérre. Ő, a felesége és a csecsemő kisfia. Sejtettem, hogy nem térnek vissza. Ami ellen nem is lett volna különösebb kifogásom, nyomasztott azonban, hogy itthon hagyták a nagyobbik gyermeküket. Ő lett a túsz, akit a magyar állam azért nem engedett ki „rokonlátogatásra”, mert eleve abból indult ki, hogy vannak olyanok, akik hajlamosak kacérkodni a „disszidálás” gondolatával. Ez a túsz volt Nóra.

Négy-ötévesen nem értette, miért kellett a nagyszüleinél maradnia, miközben apu, anyu és Gáborka meglátogatja Ida nénit Amerikában. Több év múltán, jogi bonyodalmak után, egyesült államokbeli szenátorok közreműködésével sikerült egyesíteni a családot. A történtek azonban elmérgesítették a szülők és Nóra kapcsolatát, amely lázadássá fajult. Később férjhez ment egy Fraser nevű fiatalemberhez, és élték az amerikai átlagpolgárok életét. Gábor egyébként ügyvéd lett, és a texasi Dallasban dolgozik, Nóra pedig New York közelében, egy farmon gazdálkodik. A gyerekei felnőttek, és ő most rendezi kapcsolatát az elözvegyült anyjával, és a Facebookon velünk, az itthon maradt rokonsággal.

Ez nekem tetszik, ezért a világhálón meghirdetett szokásommal ellentétben elfogadom tőle, hogy egyelőre nem portréfotót küldött magáról, csupán egy félreérthető rajzot. De azért kíváncsi vagyok, vajon 51 évesen, immár háromgyerekes családanyaként hogyan néz ki. Örülnék a fényképének.