A kérdésre legalább százan válaszoltak. Közülük tíz meghatározást, körülírást választottam az eme bejegyzés után olvasható összeállításba. Itt most egyet sem idézek, mert mindegyikben van megszívlelni való. Megemlítem viszont, hogy egy kormánypárti politikus, aki rövid ideig kulturális ügyekért felelős államtitkár is volt, a választókörzetében szerkesztett független portálnak terjedelmes interjút adott. Feltűnt, hogy többször is többes szám első személyben fogalmazott.

Kiderült, hogy azért, mert olykor meghökkentő, a kormány hivatalos álláspontjától eltérő megnyilvánulásait korántsem egyedül, a hasára ütve találja ki. Három kommunikátor is segít neki a Facebook-oldal megírásában, szerkesztésében. Gondolom, az országgyűléstől kapott képviselői keretéből fizeti őket. Hoppál Péternek tehát van pénze a fészbukozásra. Ráadásul 50 millió forintból megalakult a Megafon, amely nemcsak trollokat képez, hanem publicisták is csatlakoztak hozzá, akiknek jegyzeteit a nonprofit alapítvány befizeti a Facebookra. Akad olyan kormánypárti véleményformáló, akinek a bejegyzéseire néhány hét alatt több milliót áldozott.   

A végrehajtó hatalom némi késéssel fölismerte a közösségi oldalakban rejlő lehetőséget, és ezerrel szorgalmazza a szolgálatában állók és a benne hívők fészbukozását. Az ellenzék leginkább az online térben van jelen, igyekszik azonban minél kevesebb pénzből megúszni a jelenlétet. Ez odáig fajult, hogy a kormány tevékenységét fürkésző publicisták többnyire maradnak a maguk véleménybuborékjában. Ha van is lehetőségük néhány nap múlva újságcikké érlelni a Facebookon megvitatott, és ellenérvekkel megtisztított, érvekkel alátámasztott mondandójukat, a szerkesztőség elvárja tőlük, hogy ne kérjenek pénzt a véleményükért. A Facebookra pedig senki sem fizeti be őket.

A helyzetüket úgy magyarázzák meg maguknak és követőiknek, hogy a Facebook nem is sajtó. Az alább idézettek közül ketten is ezzel érvelnek. Okfejtésüket akár el is fogadnám, ha nem látnám, hogy a másik politikai oldalon nem bajlódnak műfaj-elméleti tűnődésekkel. Kihasználják, hogy akik olvassák a közösségi oldalakat, épp úgy eszköznek tekintik a Facebookot, mint a sajtó hagyományosabb válfajait. Közeledik az országgyűlési választás kampánya. Ha az ellenzéki térfélen nem változik a közösségi oldalak megítélése, akkor az egyik leghatékonyabb véleményformálási eszközért folytatott küzdelmet a jelenlegi kormánypártok nyerik meg.

Tíz mondat a Facebookról

A Facebook nem más, mint egy nagy szalon. (Csepeli György szociálpszichológus, Klubrádió, 2013. december 6.)

Ma a Facebook a kocsma. (Széky János újságíró, Facebook.com, 2014. június 24.)

Nem lehet Facebook-oldal nélkül politizálni. (Cseh Katalin Momentum-politikus, Népszava, 2019. április 24.)

A Facebook nem sajtótermék, ugyanis nem szerkesztik. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.hu, 2019. május 20.)

Számomra a fészbuk az egyetlen hely, ahol a véleményem elmondhatom. (Cseresnyési László nyelvész, Facebook.com, 2019. november 6.)

Ma a kormány legnagyobb ellenfele a Facebook. (Vásárhelyi Mária szociológus, HírKlikk.hu, 2020. március 21.)

A Facebook nem egy underground műfaj. Azért felelősséget kell vállalni. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, ATV, 2020. június 18.)

Már nem a Magyar Közlöny a legfőbb jogforrás, hanem egy-két kormánytag Facebook-oldala. (Papp Zsolt újságíró, Népszava, 2020. december 23.)

Ez az oldal egy Facebook-oldal, nem sajtó. (Parászka Boróka újságíró, Facebook.com, 2021. május 30.)

A facebookos tevékenységemben három munkatársam is segít. (Hoppál Péter Fidesz-politikus, volt kulturális államtitkár, SzabadPécs.hu, 2021. június 16.)