Médianapló

Médianapló - Szállóige vagy közhely a felcsúti kisvasút meghosszabbítása?

2021. május 27. 10:33 - Zöldi László

Karácsony Gergely figyelemre méltó interjút adott a Telex.hu-nak. Három ellenzéki párt, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, a hivatalban lévő budapesti főpolgármester Orbán Viktor első számú kihívójának tekinti magát, talán nem is ok nélkül. Választott helyzetéből adódik, hogy megnyilvánulásaiban a miniszterelnökkel és szűkebb környezetével foglalkozik. Ezúttal azt fejtegette, hogy az einstandolások (bespájzolások), például az egyetemek kiszervezése vagy az önkormányzati lakások magánosítása mögött fölsejlik a választási vereségre készülődés. S hogy e hatalmi szorongást nyomatékosítsa, fölidézte a nagy hírre vergődött kiszólást a felcsúti kisvasútról.

Azért nem idézem szó szerint, mert a bejegyzés utáni dokumentációban elolvasható. Annak viszont utánanéztem, vajon a kiszólás hogyan lett szállóige. Mivel magyarázható, hogy a felcsúti kisvasút napjainkban a teljhatalom mértékegysége? Nos, 2015. november 7-én Orbán Viktor beszédet mondott az úgynevezett Kastély-óvoda 60. születésnapján. Már híre kelt az alcsútdobozi arborétumig pöfögő kisvasút kósza ötletének, és az ellenzék berzenkedett. A miniszterelnök ekkor dobta be a köztudatba, hogy ha nagyon ugrál az ellenzék, akkor a mindössze nyolc kilométernyi nyomvonalat meghosszabbítja a környék központjáig, Bicskéig.

A kijelentés nevetésbe fulladt a helyszínen. Majd szájról szájra, kávéházról presszóra, szerkesztőségről redakcióra terjedt, de nem nevettek rajta, inkább eltűnődtek róla. A bicskézés különféle témák és emberek ürügyén hangzott el, és egyre inkább árulkodott arról, hogy él köztünk egy ember, akinek módjában áll, hogy megvalósítsa a gyermekkori vágyait. Ilyenkor érdemes utánanézni a részleteknek, hátha többet tudhatunk meg a szónok karakteréről. A Miniszterelnöki Kabinetiroda 2015. november 9-én, 14.47-kor kiadott egy közleményt, amely tartalmazta a beszéd szó szerinti leiratát.

Ekkor ért a meglepetés. Orbán Viktor úgy tett, mintha nem értené, miért hívták meg az összejövetelre. Idézem őt: „Az igazság az, hogy én Alcsúton jártam óvodába, mert csak nyolcéves koromban költöztünk ide, Felcsútra.” E mondatot ama újságírók figyelmébe ajánlom, akik eddig több százszor írták le a miniszterelnök nevét, és néhány tucatszor azt is hozzáfűzték, hogy azért ajnározza Felcsútot, mert a szülőfaluja. Utána következett a sokat idézett bicskézés, amely a használattól, az értelmezéstől nemcsak szállóigévé nemesedett, hanem közhellyé is kopott.

 

Tíz mondat a meghosszabbításról

 

Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnöki Kabinetiroda, 2015. november 9., 14 óra 47 perc)

Ha Rogánt tovább támadják, Orbán meghosszabbítja Vlagyivosztokig. (Farkasházy Tivadar újságíró, ATV, 2016. november 30.)

Az már biztos, hogy a felcsúti kisvasút nyomvonalát Vértesacsáig meghosszabbítják. (Ágoston Zoltán újságíró, 168.hu, 2018. augusztus 31.)

Ami a miniszterelnöknek nem sikerül, azt meghosszabbítja Bicskéig. (Kárpáti Iván újságíró, Klubrádió, 2019. november 22.)

A felcsúti akadémiát és az alcsútdobozi arborétumot összekötő kisvasút az, aminek Bicskéig történő meghosszabbítását Orbán Viktor megígérte. Vagy inkább megfenyegette vele a projekt kritikusait. (Jandó Zoltán újságíró, G7.hu, 2020. január 24.)

Ha az ellenzék követeli Kásler Miklós lemondását, akkor Orbán meghosszabbítja Bicskéig. (Simon András műsorvezető, ATV, 2020. május 6.)

Kásler meg van hosszabbítva Bicskéig. (Rangos Katalin újságíró, ATV, 2020. május 22.)

Annyian támadják a körúti biciklisávokat, hogy ideje meghosszabbítani őket Bicskéig. (Révbíró Tamás műfordító, Facebook.com, 2020. szeptember 1.)

A veszélyhelyzetet meghosszabbítják. Csak úgy, mint a kisvasutat Bicskéig. (Lattmann Tamás nemzetközi jogász, lattmanntamas.hu, 2021. január 22.)

Ők most abban a pszichés állapotban vannak, hogy mindent meghosszabbítanak Bicskéig. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, miniszterelnök-jelölt, Telex.hu, 2021. május 25.)

komment
süti beállítások módosítása