Zavar digitális korunk egyik leleményes találmánya. A Szómagyarító.hu nemrégiben pályázatot hirdetett, és ilyesmiket olvastam róla: a podcast hangújság, nethang, digiműsor. A meghatározások kapiskálják a lényeget, egyelőre azonban tudomásul veszem inkább, hogy a pod rövidítés (Portable On Demand), és igény szerint hordozhatót jelent, a cast pedig Broadcast (rádiószerű adás). A podcast tehát olyan hanganyag, amelyet a világhálóra töltenek fel, és bármikor hozzáférhetünk.

Az Egyesült Államokban állítólag a netezők 30-40 százaléka él a lehetőségével. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy most, a koronavírus járvány idején, amidőn az amerikaiak bezárkóztak a digitális kütyűik közé, a podcast hallgatottsága fölmegy 50 százaléknyira is. Hozzánk csupán néhány hónapja köszöntött be, és a karantén nyilván használt neki. Mégis az a benyomásom, hogy egyelőre a pályakezdő és a lusta újságírók mentsvára. A személyes érintkezések híján fölhívnak valakit, fölveszik a beszélgetést, és vágatlanul, szerkesztetlenül adják közre. Tisztelet a kivételnek, aki még a régi iskolához tartozik.

A fiatal újságírók legföljebb hallottak valami harangozni Vitray Tamásról a Magyar Televízióból. A veterán műsorvezető egyik legjellemzőbb megnyilvánulása ez: „Van, aki úgy készít interjút, hogy a kérdésekre emlékezzenek, és van, aki azt ambicionálja, hogy a partnerre.” Ennek jegyében mentünk el a majdani interjúalanyhoz, hogy beszélgessünk vele. Megfigyeltük a szófordulatait, a viselkedését, majd visszamentünk hozzá, és magnóra vettük a beszélgetést. Megszerkesztettük az interjút, és újra fölkerestük. Ha bejött a kommunikációs munkatársa, megkértük, hogy négyszemközt maradhassunk a főnökkel. Mellé ültünk, és sorról sorra végigmentünk a szövegen. Aztán minden oldalt aláírattunk vele, hogy utólag, az interjú kedvezőtlen fogadtatása nyomán se mondhassa a bíróság előtt: nem is azt mondta, ami megjelent.

Attól tartok, hogy a digitális újságíróknak kapóra jött a podcast. Mindazt megspórolhatják időben és szellemi erőfeszítésben, amitől érdekes és fontos lesz az interjú. Maradt a kérdésnek álcázott állítás. Vagy az, hogy a nyilvánosság képviselője hosszadalmas okfejtésbe keveredik, és elvárja, hogy reagáljon rá valamit a jobb sorsra érdemes interjúalany. Letisztul majd persze ez a fránya podcast, mostanában azonban inkább a gyerekbetegségeit tapasztalhatjuk. Várom a vakcinát, amely védetté tesz a lusta, felületes újságírással szemben.