Köves József is megírta a visszaemlékezését, tegnap reggel tette föl a közösségi üzenőfalára. A 82 éves író arról számolt be például, hogy 1956. október 23-án miként szerzett két vasdarabot a Városliget sarkán ledöntött Sztálin-szoborból. Majd a tömeggel átsodródott a Kiskörútra, de nem jutott el a Magyar Rádió épületéig. Útközben egy forintért vett egy példányt az írószövetség röplapjából.
Hm. A Szabad Népért akkoriban hatvan fillért kértek, a Magyar Nemzetért szintén, a Népszaváért ötvenet. Az írók mindössze egyoldalnyi üzenetében, az újságpapír jobb felső sarkában 30 olvasható. Utána egy nagy F, a többi ólombetű elmosódott, de inkább fillért jelenthetnek, mint forintot. A szövegezők egyébként abból indultak ki, hogy „A párt és az állam vezetői mindeddig nem adtak életképes programot.” Az egyik szerző Háy Gyula, a korszak talán legismertebb drámaírója volt, akinek a felesége, Éva már svájci emigrációban írta meg a visszaemlékezését.
A 176. oldalon arról számolt be, hogy október 23-án „Gyuszi” felhívta: nem megy haza ebédelni, mert „a diákjaival fog felvonuláson menetelni”. Azt is megírta, hogy a Színművészeti Főiskola hallgatói, ahol a férje dramaturgiát tanított, a Petőfi-szobornál gyülekeztek, és az ELTE hallgatóival együtt a Lánchídon mentek át Budára. A Clark Ádám téren olvadtak a műegyetemisták hosszan elnyúló oszlopába, és az egyesült tömeg tovább haladt a Bem-térre. Azt már én fűzöm hozzá, hogy miután a diákok meghallgatták a szónokokat, sokan közülük Pestre mentek, és késő délután eljutottak a rádió belvárosi épületéhez.
Az újságok még az október 22-i állapotot tükrözték. Az elégedetlenkedők akárhány pontban fogalmazták is meg a követeléseiket, a rendszer keretein belül maradtak. Csakhogy a tüntető diákok és a Sztálin-szobor ledöntői 23-án kora estére túlléptek a rendszer keretein, elvégre az állami nyilvánosságot jelképező rádióhoz vonultak. Ezen azért tűnődöm 64 évvel később, mert a parlamenti ellenzék pártjai épp elhatárolódtak Hadházy Ákostól. A független honatya ugyanis mára tüntetést szervez a rádió és televízió óbudai épületéhez. Ugyanakkor az ellenzéki pártvezetők kifejezték rokonszenvüket a Színház- és Filmművészeti Egyetem tüntetést szervező hallgatói iránt.
Hm. 1956. október 23-án ellenzéki pártok híján is sikerült elvinni a diákokat az állami nyilvánosságot jelképező Magyar Rádióhoz. Most pedig az ellenzéki pártok sem viszik el a tüntetésre készülő diákokat az állami nyilvánosságot jelképező közszolgálati médiumokhoz.
Tíz mondat Ötvenhatról
Ötvenhat olyan számunkra, mint tánciskolában a "kályha". (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Hajdú-bihari Napló, 1995. október 21.)
Reggel, amikor elindultunk, nem akartunk forradalmat. Reformokért, de határozott változásokért mentünk az utcára. (Mécs Imre SZDSZ-politikus, volt műegyetemi hallgató, Délmagyarország, 1997. október 24.)
Mintha hirtelen megszállta volna az egész országot a szentlélek. (Darvas Iván színész, Népszava, 2002. október 30.)
Elmentünk tüntetni a menzanormákért, erre kitört a forradalom. (Csányi Vilmos magatartáskutató, volt ELTE-hallgató, 168 Óra, 2003. március 27.)
1956 nem torta. (Körmendy Zsuzsanna újságíró, Magyar Nemzet, 2016. november 5.)
’56 nem lehet egy üres luk a történelemben. (Alexa Károly irodalomtörténész, Vas Népe, 2016. november 12.)
Akkor mind Petőfik voltunk. (Tóth-Máthé Miklós író, a Színművészeti Főiskola volt hallgatója, Hajdú Online, 2016. december 30.)
1956-ban még a gazemberek is hittek valamiben. (Puzsér Róbert publicista, Facebook.com, 2018. október 24.)
Ötvenhat pontosan annyi van, ahányan részt vettek benne. (Szele Tamás újságíró, FüHü.hu, 2019. május 12.)
1956-ban nem voltak ellenzéki pártok, de volt tömeggé dagadt általános, radikalizálódó elégedetlenség a diákok mögött. (Friss Róbert újságíró, Népszava, 2020. október 22.)
