Az egyik digitális múzsámat úgy hívják, hogy Rapai Ágnes. Élvezettel olvasom rövid történeteit egy furcsa családról, amely a szomszédos mellékutcában lelt otthonra. S ha más téma is eszébe jut, szintén elolvasom, mert kivívta magának a figyelmet. Most például ezt írta föl a közösségi üzenőfalára. „Kéne adni pénzt a Telexnek, a 444-nek, az Átlátszónak, a Mércének, az ÉS-nek, a Klubrádiónak, s ki tudja még kinek. Ja, nekem is, hogy legyen miből adakozni.” (Facebook.com, 20.09.14.) 

A kesernyés iróniából kiérezhető, hogy nekünk kellene eltartani az értékteremtő szerkesztőségeket, akik nem az államhatalom csúcsairól vonultunk nyugalomba. Nálam a ’ki tudja még kinek’ kategóriába tartozik a Debreciner (havi 1000 forint), a hvg.hu (360), a SzabadPécs, a már alig élő Zoom.hu, az ÚjÍrás.hu, az egyik tanítványom kulturális és a másik önkormányzati portálja is. Ennyi pénzem persze nincs, noha mindegyik szerkesztőségnek szívesen adnék. S mert igényt tartanak a támogatásunkra, óhatatlanul szembe kerülnek egymással, az átlagosnál igényesebb médiafogyasztók nélkül ugyanis aligha maradnának életben az államilag eltorzított médiapiacon.

Ha a mögöttünk hagyott évtizedben a kormányzatnak nem fűlött a foga az efféle redakciók támogatására, akkor nyilvánvaló, hogy a másik politikai oldalnak kellene csinálnia valamit. A közös, átgondolt szándéknak azonban nyoma sincs. A szétmorzsolódott ellenzék politikai szervezetei még odáig se jutottak el, hogy Köztársaságinak vagy Demokratikusnak nevezzék el a Sajtóalapot. (A Nemzeti ugyebár a kormánypártoké, a megalapításától azonban a végrehajtó hatalom úgy fél, mint ördög a tömjénfüsttől.) A sajtóalapok nemzetközileg kimunkált intézménye ugyanis fura képződmény.

Nem politikai, még csak nem is világnézeti alapon működik. A kezdeményezők abból indultak ki, hogy az értékteremtő orgánumok nem élnek meg a médiapiacon. Annak arányában támogatják őket anyagilag, hogy a bevételekre 30 vagy 50 százalékig saját maguk tegyenek szert, és ezt a részt pótolja ki az életben maradáshoz szükséges összegig a jelző nélküli Sajtóalap. A kulcs a kuratórium összetétele. Úgy vettem észre, hogy olyan közéleti személyiségeket kérnek föl a döntésre, akiknek van életművük, és a tekintélyükből telik arra, hogy függetlenítsék magukat a politikai erőközpontoktól.

Ahogy elnézem, nálunk ezt a feltételt nem viseli el a politikai elit. Beleértve a kormány- és az ellenzéki pártokat is.