Ismerős hangra ébredtem. Tegnap este belealudtam a rádiókabaré végébe, és ma reggel, fél hét körül a barátom orgánuma ébresztett föl. A napra pontosan nyolcvan éve aláírt bécsi szerződésről beszélt, amely Észak-Erdélyt visszaadta Magyarországnak. Az interjúalanyt idestova fél évszázada ismerem. Bodo Barna a bukaresti Ifjúmunkás dél-erdélyi tudósítója volt, és a hetvenes évek elején vele barangoltam végig Romániát.

Aztán 1989 őszén megjelent a Nemeskürty-monográfiám, amelyben egy életmű ürügyén a legutóbbi fél évezred történelmi vitáit tekintettem át. Dedikáltam Barnának egy példányt, de mert a könyv tiltólistán volt a határ túlsó oldalán, egy évre eltiltották a külföldre utazástól. Szerencsére közbejött a forradalom, amely elsodorta a szilenciumot, őt pedig Tőkés László temesvári környezetéből az RMDSZ alelnöki székébe emelte. Szerencsére nem maradt hivatásos politikus, hanem a szórvány témakör talán legjobb magyar szakértőjévé képezte ki magát. Ebbéli minőségében szólaltatták meg a Magyar Rádióban arról, ami alapvetően befolyásolta a sorsomat.

A szórványkutató politológus arról is beszélt, hogy Dél-Erdélyből körülbelül 200 ezren szöktek át a magyar fennhatóság alá. Azt már én fűzöm hozzá, hogy köztük volt a majdani apám is. Épp be akarták sorozni a román hadseregbe, de ha már harcolni kellett, a magyar vezényszavakat választotta. A szovjet hadifogságból nem térhetett vissza a szülőfalujába, mert katonaszökevénynek számított. A határ innenső oldalán telepedett le, megnősült, majd egy fia született, aki most eltűnődik a bécsi döntés két másik következményéről is. Apám ugyanis az unokatestvéreivel szökött át a zöldhatáron.

Tamás Bandi bácsi még Békésben elbúcsúzott tőlük. Szülőfalujától húsz kilométernyire lett belőle agronómus, és évtizedekkel később, templomépítés közben a rosszul felépített fal dőlt rá. Erdődy Feri bácsi szintén agronómus lett, ám egy Balaton környéki téeszben. A kilencvenes évek közepén halt meg, amikor már apám is betegeskedett. Ezért kért meg arra, hogy helyette menjek el a temetésre, és a háznál megtartandó halotti toron számoljak be a három fiú tanulságos sorsáról. Akiket egyébként úgy ismertem meg, hogy a hatvanas évektől amíg bírták egészséggel, halottak napján találkoztak a partiumi Erdőhegy református temetőjében.

Megkoszorúzták az ősök sírját, utána pedig beültek Baranyai Gyuri bácsi kocsmájába. Szájtátva hallgattam őket, és nem gondoltam, hogy egyszer még írok is róluk.