A miniszterelnök engem Végh Antalra emlékeztet. Az író ötvenkötetnyi életműve egyelőre a feledés homályába merült. Inkább csak a Miért beteg a magyar futball? című könyvére emlékeznek, amely 750 ezer példányban jelent meg. Kétpercnyire lakott, és a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveiben gyakran jártam nála.

Az írószövetség elnökével együtt épített házat a budai Hűvösvölgyben. A tulajdonostárs halála után a házrészt kivásárolta az örököstől, és a rokonai családostul foglalták el a lakásokat. Esténként szobájába hívta őket, libasorban álltak, és a Gazda elmondta nekik, hogy másnap kinek mit kell csinálnia. „Te sógor a kistraktort kezeled, Maga ángyom segít a konyhán.” Ebben a stílusban osztotta ki a feladatokat. Másnap reggel kiment a birtokára, a pilisi domboldalon ugyanis felépítette az ősei szatmári udvarházát nyári konyhával, kukoricagóréval. Meg az istállóval, amelyben 11 birkáját tartotta, és egy Szepesinek nevezett szamárral őriztette.

A gazda-mentalitást érzékelem a miniszterelnök viselkedésében is. Ő az országgal csinálja azt, amit az író a rokonságával. Tegnap például beszédet mondott Sátoraljaújhelyen, egy turul szobornál, néhány méternyire a határtól. Nacionalista beszéd volt, mielőtt azonban hívei megrökönyödnének a rossz csengésű jelzőtől, a szónak abban az értelmében használom, hogy a nacionalizmus az etnikum összefogására irányuló kísérlet. A meghatározásba belefér, amit a tegnapi beszédből igazságnak vélek, hogy „Csak az államnak van határa, a nemzetnek nincs.” Az már nem, hogy miniszterelnökünk megfenyegette azokat, akik ezzel nem értenek egyet.

Mindebből még Trianon 100. évfordulóján sem föltétlenül következik, hogy Orbán vissza akarja foglalni az 1920-ban elcsatolt területeket (köztük az őseim földjét is). Azt azonban nem rejtette véka alá, hogy a Kárpát-medencében magának és „országának” tartja fenn a vezető szerepet. Azt pedig az utána következő nemzedékre bízza, vajon e célt békés úton akarja-e megvalósítani. Egyetlen gondolatmenete azért kiborított. Szerinte az asszonyok arra valók, hogy a hazának szüljenek. „Nekik köszönhetjük, hogy mi vagyunk a túlélés európai bajnokai.”

Két feleségem volt, és három gyermeket köszönhetek nekik. Még a legintimebb pillanatban sem súgták a fülembe, hogy hadra fogható vitézt és iparos akarnak szülni a hazának. Azt sem, hogy azért adnának életet a gyermeknek, mert pótolni szeretnék a vérveszteséget. Ez egyébként Végh Antalnak sem jutott az eszébe. Ő csak az írásaival akart hatni, a focikönyvvel sikerült is.

Tíz mondat Orbán Viktor ünnepi beszédéből (Miniszterelnök.hu, 2020.06.06)

Különálló minőségünket megőrizve hazát alapítottunk.

Az ezeréves történelmi Magyarországot a budapesti összeesküvések hátba döfték.

Voltak már rosszabb határaink is, mégis itt vagyunk.

Csak az államnak van határa, a nemzetnek nincs. Ez a törvény. Van, aki ezt megértette, és van, aki nem. Akik még nem, jobban tennék, ha megértenék, mert fogytán az idejük.

Számunkra minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük.

A Trianon utáni száz év karantén, a száz év magány korszaka véget ért.

Mára ismét mi lettünk a Kárpát-medence legnépesebb országa.

Minden megszülető magyar gyermek újabb őrhely is.

Mindig az asszonyok pótolták a vérveszteségeket. Hol országvédő katonák, hol országépítő mesteremberek hadait adták a hazának. Mindig azt adták, amire éppen szükség volt.

Nekik köszönhetjük, hogy mi vagyunk a túlélés európai bajnokai.