Gyógyszerész Feri osztálytársam volt a középiskolában. Kérte, hogy csatlakozzak a felhíváshoz, miszerint „Szóljanak a harangok!” ma délután 16.32-kor. Van okom a csatlakozásra.

Anyai nagyapámat a Zenta melletti Adáról vitték a háborúba. Az olasz fronton, gáztámadásban ment tönkre a tüdeje. S mert vallásilag a kalocsai érsekséghez tartozott, az érsek összegyűjtötte a határon kívül rekedt hadirokkantakat is az 1923-ban átadott Rokkant-telepen. Nagyapám kitanulta a kosárfonást, nagyanyám szerint piacképes holmikat készített ugyan, ám a bevételt elitta a kocsmában. 1932-ben, 42 éves korában halt meg. Anyám 6 évesen lett félárva.

Apai nagyapám 20 éves korában, az aradi kaszárnyából került ki az orosz frontra. Négy évvel később gépfegyverrel tért haza, Erdőhegyre. Harcedzett unokatestvéreivel beásta magát a Körös folyón átívelő vasúti híd lábához, és napokig tartották fel a román hadsereg Temesvárról Nagyváradra igyekvő szerelvényeit. Azzal büntették őket, hogy csütörtökönként jelentkezniük kellett a milícián. Néhány pofon után a pincében éjszakáztak. Nagyapám tüdőgyulladást kapott, és 1926-ban meghalt. Apám 6 évesen lett félárva.

1940 őszén sorozták volna be a román hadseregbe. A zöldhatáron szökött át a Magyarországhoz csatolt Észak-Erdélybe. Kolozsvárott barátkozott össze a kalocsai Rokkant-telepről érkezett nagybátyámmal. Anti bácsi a román állammal együtt távozott buszsofőröket pótolta, vele jött a felesége és a kisfia, pesztonkaként pedig a kamasz húga. Így ismerkedtek meg a majdani szüleim. Apám magyar katonaként harcolta végig a második világháborút. A szovjet hadifogságból nem mehetett haza, mert a román törvények szerint szökevénynek számított.

Anyai nagyanyám meglátogatta a csecsemő unokáját. Lefizetett egy gazdát, akinek a határ mindkét oldalán volt földje. Üreget képezett ki neki a kukoricával telerakott szekéren, ám a román határőr szuronnyal ellenőrizte a szállítmányt, és átszúrta nagyanyám combját. Amíg lábadozott, vigyázott e sorok akkor még gőgicsélő írójára, majd ugyanezen az úton visszament a falujába. 51 éves korában halt meg. Apám nem lehetett jelen a temetésén, mert még 1951-ben is katonaszökevénynek számított.

Csatlakozom tehát a keresztény civil szervezet felhívásához. Ma délután 16.32-kor pedig a zöld és talán baloldali főpolgármester javaslatára egy percig vigyázzban is hallgatom a Lehel-téri templom felől érkező harangzúgást. Három nagyszülőmre gondolok, akik nélkül nem jöhettem volna létre, bár soha nem beszélgettem velük.