Médianapló

Médianapló - A járvány idején előnyére változott-e a sajtó?

2020. április 15. 10:26 - Zöldi László

Tegnapi telefonbeszélgetésünket a digitális sajtóban dolgozó kolléga javaslattal fejezte be. Kézenfekvő témát ajánlott a Médianaplóba. Ezeket az ötleteket általában elhárítom, elvégre el vagyok látva saját témákkal is, az ő javaslata azonban egybevágott újságolvasói tapasztalataimmal. Most, hogy a koronavírus-járvány idején beszorultunk ide, a szobába, mintha újra elkezdtük volna habzsolni a betűket.

Akik egy hónappal ezelőtt még a munkahelyükön, reggel nyolctól délután négyig suttyomban neteztek, most vagy otthonról dolgoznak be, vagy dologtalanul üldögélnek a saját számítógépük előtt, és nézik a képernyőjét. A kollégám mesélte, hogy kétszeresére ugrott a portál olvasottsága, és ő meg a munkatársai is kétszer annyit dolgoznak. Szükség van a fantáziájukra. Azt már én fűzöm hozzá, hogy a járvány nyomán megritkultak a nyilvános összejövetelek, és a tudósítás műfaja gyakorlatilag megszűnt. Az újságíróknak nincs miről beszámolniuk, legföljebb videó-konferenciákról írhatnak. Elszigeteltségükben nem adhatják közre ama háttér-információkat, amelyeket a folyosón megszólított közéleti személyiségek osztottak meg velük - mint magukat megnevezni nem kívánó hatalmi tényezők. Gyakran e helyszíni értesülések adták a tudósítás savát-borsát.

Az ellentmondás úgy fogalmazható meg, hogy miközben a korlátlan befogadóképességű digitális sajtó igyekszik elviselni az "ántivilágban” még szapora műfajok beszűkülését, a korlátolt befogadóképességű hagyományos sajtó a maga szűkös papír-terjedelmet sem képes kitölteni a megszokott műfaji választékkal. Úgy sínyli meg a közéleti összejövetelek hiányát, hogy a tudósítások helyén interjúkat közöl. Leginkább visszavonult élsportolókkal a helyi foci-, kézi- vagy kosárcsapatból, kiöregedett táncoskomikusokkal és nagymama-szerepekre átigazolt primadonnákkal a helyi színházból, esetleg volt tanácselnökkel vagy polgármesterrel a helyi városházáról.

Soha ennyi kolumnás (egész újságoldalnyi) interjút nem olvastam hatvan és nyolcvan közti emberekkel. A helyi nyilvánosság elhanyagolt szereplőivel, akikre a járvány előtti sajtóban ritkán jutott hely. A karanténban lapoztam olyan újságot, amelyben a nemzetközi kupába hajdan kijutott vidéki focicsapat három egykori játékosával jelent meg terjedelmes beszélgetés. Most mindent megtudtam róluk, amit a sportrovat korábban eltitkolt előlem az időszerű mérkőzés-tudósítások miatt.              

22 komment
süti beállítások módosítása