Médianapló

Médianapló - Miért szakadt ránk a XXI. század?

2020. március 17. 10:13 - Zöldi László

Tegnap a parlamentben Orbán Viktor ki nem mondta volna, hogy a koronavírus-járvány miatt záratta be az iskolákat. Imigyen fogalmazott: „Nem zártuk be az iskolákat, hanem egy új tanmódot, tanrendet, tanítási eljárásrendet hirdettünk meg.” Ismerem a módszert. Ha nem akarom elkötelezni magam valami mellett, akkor az értelmező szótárból kikeresem a rokon értelmű szavakat, és felsorolok belőlük néhányat, hogy az olvasó kedvére választhasson.

A miniszterelnök azért szaporította a szót, mert pénteken reggel kizárta az iskolák bezárását. Tizenhárom órával később, este negyed tízkor mégis bejelentette, hogy hétfőtől életbe lép „a tanterven kívüli digitális munkarend”. Azóta eme kifejezést használja a kormánysajtó az iskolák bezárása helyett. Az egészben nem az a furcsa, hogy az ország első embere szómágiához folyamodik, nehogy kiderüljön: egy napon belül gyökeresen másként beszélt és döntött 1,2 millió gyermek és néhány millió szülő-nagyszülő szinte létfontosságú gondjáról. Ezt más ügyekben már megszoktuk. Az viszont csak most tudatosodott, hogy a fülünk hallatára lepleződött le egy nyúlós folyamat.

A digitális átállításnak ugyanis 2016 óta kormánybiztosa van. Úgy hívják, hogy Czunyiné Dr. Bertalan Judit. Korábban államtikárként ő felelt a közoktatásért. Minisztere, Balog Zoltán azonban leváltotta, mert nem volt képes megküzdeni a pedagógustársadalom érdekeit képviselő Tanítanék Mozgalommal. De hogy a kudarc ne legyen nyilvánvaló, a miniszterelnök kinevezte Czunyinét havi 997 ezer forintért digitális tartalomfejlesztési kormánybiztossá. Igen ám, csakhogy a digitalizációnak akkor már volt miniszterelnöki biztosa is. Deutsch Tamás sport- és ifjúsági miniszterként mondott csődöt, ezért 2015 óta ő hangolgatta a Digitális Jólét Programot.

Aligha véletlen, hogy mindketten a digitális elfekvőben kötöttek ki. Amikor 2018-ban Palkovics László innovációs és technológiai miniszter lett, Deutsch lemondott, és Czunyinéról nem tudható, vajon a hivatalában maradt-e. Ha maradt is, se kép, se hang arról, hogy szorgalmazta volna az iskolák digitalizációját. Ami azt sejteti, hogy általában az ország átállítása, konkrétan az iskoláké nem volt fontos a kormány számára. Most meg bekopogtatott az a fránya koronavírus, erre a kormány bezáratta az iskolákat. Egy gimnáziumi tanár, a Tanítanék Mozgalom szóvivője, Törley Katalin pedig ezt mondta a Népszava tegnapi számában: „Hirtelen ránk szakadt a XXI. század.”

1 komment
süti beállítások módosítása