Parászka Boróka vörös posztó a kormánypárti publicisták szemében. Marosvásárhelyen él, mégis van képe „belepofázni” a dolgainkba. Szerintem épp ez az előnye. Szembesít bennünket önmagunkkal. Kívülről lát minket, és azt is észreveszi, amit nem merünk bevallani önmagunknak. Ezt írta a Gréczy-ügyről: „Nem hiszem, hogy csak néhány eltévedt politikus élne ebben a primitív, kiábrándító, sunnyogva exhibicionista, leuraló, foltos alsónadrágos, lyukas zoknis, félrecsúszott nyakkendős, gyűrött inges világban.” (Facebook.com, 2019.12. 21.)

Észrevételéhez három megjegyzést fűznék. 1. Túllát a politikusokon, tágabb értelemben érzékeli az urizálás szánalmas tüneteit. 2. Nem különbözteti meg a kormánypárti és az ellenzéki politikusokat. 3. Életkorából adódik, hogy talán nem tudja: amit leírt, annak van publicisztikai előzménye. Háy Gyula Miért nem szeretem Kucsera elvtársat? című cikke 1956. október 6-án jelent meg az Irodalmi Újságban. Azon a napon, amikor az 1949-ben kivégzett Rajk Lászlót eltemették. A publicisztika főszereplőjét az író épp úgy jellemezte, mint most Parászka a saját antihősét. Szakérettségizett (gyorstalpalón kapott érettségi bizonyítványt). Előszeretettel használt idegen szavakat, amelyeknek nem volt tisztában a jelentésével, ráadásul el is ferdítette őket. A nyakkendőt bunkóra kötötte. Fogalma sem volt arról, hogy a zakót mikor kell ki- és begombolni. Durván beszélt a beosztottjaival.

Háy olyan vezető képzetét keltette, aki nem érdemli meg a helyet, amelyet a diktátor (Rákosi Mátyás) kegyéből tölthetett be a rendszerben. Kucsera engem inkább Németh Szilárdra emlékeztet, Parászka azonban nem véletlenül „felejti el” megkülönböztetni a kormánypárti és az ellenzéki politikusokat. Az életvitel, amelyről tudomást szereztünk a Borkai- és a Gréczy-ügyből, a politikai osztályt jellemzi. Őfelsége ellenzékét is, amelynek tagjai jó pénzért érzik rosszul magukat a parlamentben. A vérmesebbek jövedelméből telik urizálásra, nem telik viszont kulturált magatartásra.

Egyébként 1956. október 23-án a budapesti egyetemisták Vesszenek a Kucserák! táblával vonultak fel. Az ügyészek néhány hónappal később a Kucsera-cikket is bevették Háy Gyula vádiratába. Szabadulása után Svájcban telepedett le, és regényt próbált írni a kucserákról. Csak a 72. oldalig jutott el, mert rájött, hogy amit Kelet-Európában megtapasztalt, az Nyugat-Európában nem érthető az olvasók számára. A politikai osztály urizálása már nélkülözte a bunkóság tüneteit.