Médianapló

Médianapló - KI akarja lejáratni az ellenzéki polgármestereket?

2019. december 10. 10:34 - Zöldi László

Tegnap egy konferencián gyűltek össze. Nyomatékul meghívták a tavaly február óta Hódmezővásárhelyen polgármesterkedő Márki-Zay Pétert is, aki ezt mondta az Index.hu tudósítása szerint: „Ellenzéki lapok ellenzéki politikusok ellen indítanak lejárató akciókat.” Szerintem inkább arra ösztönzik az ellenzéki polgármestereket, hogy a helyi nyilvánosság korlátozása helyett a bővítését szorgalmazzák.

Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy Márki-Zay a november 15-i bejegyzésemre is utalt. Elvégre szóvá tettem, hogy egy nappal korábban a Klubrádióban kifejtette a Vásárhelyi Valóság című önkormányzati lapról: „A felelős kiadó természetesen én vagyok.” Úgy véltem, hogy az ügyetlen és fennhéjázó megjegyzéssel kimerítette az önkormányzati törvényben megfogalmazott összeférhetetlenségi szabályt. Egy közigazgatásban járatos jogász azonban felhívta a figyelmet a belügyminisztérium 2015/6. módszertani ajánlására. E jogértelmezés nemcsak a 3000 lakos alatti és fölötti településeket különbözteti meg, hanem az 1500 lakos alattiakat és fölöttieket is.

Ezt azért tartja szükségesnek, mert a kis településeken legföljebb tucatnyi értelmiségi található, akik vállalkoznak közéleti tevékenységre. Ha az igazságszolgáltatásban a kelleténél szigorúbban alkalmazzák az összeférhetetlenségi záradékot, nem lesz ember, aki csinálná a helyi újságot vagy portált. Ha például az apátfalvi polgármester az önkormányzati újság főszerkesztője is, akkor közvetlenül befolyásolja a médiaszolgáltatás tartalmát, és ez már nem fér össze a polgármesterséggel. De ha a helyi újság előállításáról gondoskodott volna felelős kiadóként, megúszhatta volna a bírósági eljárást.

Igen ám, csakhogy Hódmezővásárhelynek 43 ezer lakosa van, és megyei jogú városként aligha tekinthető kis településnek. Ennek ellenére a belügyminisztérium szerint a felelős kiadói tevékenység mégse „tartozik az összeférhetetlenséget eredményező okok közé”. Ellentmondás fedezhető fel a törvény eme értelmezésében, de most már nyilvánvalóbb, hogy Márki-Zay Péter megúszhatja a felelősségre vonást, ha csupán a Vásárhelyi Valóság előállításáról gondoskodik. Ha viszont ő vagy a kabinetvezetője előzetesen bekéri a kéziratokat is, akkor bizony közvetlenül befolyásolja az általa kiadott újság tartalmát. Ez pedig már összeférhetetlenség.

Amit tehát ő lejárató akciónak vél, az a frissiben megválasztott ellenzéki polgármesterek számára akár sorvezető is lehet a helyi nyilvánosság értelmezésében.

11 komment
süti beállítások módosítása