Orbán Viktor kikötőrészt vásárolt az Olaszországhoz tartozó Triesztben. Háromszáz méternyi partszakaszt, jó sok pénzért. Szándékát kutatják az újságírók, magyarázzák a szakértők. Olvastam olyan cikket is, amelynek szerzője azt fejtegette, hogy a magyar állam eddig a szlovéniai Koper kikötőjét részesítette előnyben, de most, a trieszti üzlettel lőttek a tervezett és Zalaegerszegről induló vasúti vonalnak. Az értelmezések közepette érdekes művelődéstörténeti mozzanatok is felbukkantak.

Az egyik portál szerzője ezt a címet adta okfejtésének: Tengerre!, ami utalás Kossuth Lajos híres szállóigéjére. Egy másik cikk szerzője pedig hivatkozott is a XIX. századi politikusra. Csakhogy a kétségkívül Kossuthnak tulajdonítható Tengerre magyar!  nem így látott napvilágot a Pesti Napló 1841-es évfolyamában. A vezércikk írója szerint érdemes volna Pestről Fiuméig kiépíteni a vasútvonalat, és az Adrián keresztül a világ kikötőibe eljuttatni a magyar gabonát. Nem idézem a cikk hosszú és cirkalmas szövegét, csupán egyetlen mondatát: „Tengerhez magyar, homokod porából, a fekete sarad ragadalmaiból!” Kossuth a modern kor közlekedési eszköze révén emelné ki hazáját a több évszázados tespedésből, és a fiumei kikötő által kötne össze bennünket, magyarokat a világgal.

Vannak olyan szállóigéink, amelyek inkább csak tulajdoníthatók közéleti személyiségeknek, nehezen bizonyítható azonban, hogy a közismert formában ők mondták vagy írták volna. Majtényi László alkotmányjogász nemrégiben bizonyította a Mozgó Világ című folyóiratban, hogy nem találta nyomát ama szállóigének, amelyet a sajtószabadság értelmezői Deák Ferencnek tulajdonítanak, miszerint Nem szabad hazudni. Annak sincs nyoma, hogy Antall József 1957 elején azt mondta vagy pláne írta volna a Kádár-rendszerről: Alámerülünk, és kibekkeljük. Azt sem tudni pontosan, vajon Kovács László mikor és miként mondta a neki tulajdonított szállóigét: Nem közvélemény-kutatást, hanem választást akarunk nyerni. Kósáné Kovács Magda is csak annyira emlékszik, hogy a Tocsik-botrány után, egy délelőtti rádióműsorban mondott valami ilyesmit: Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.

A jelenségre nem találtam elnevezést a szórványos szakirodalomban. Magyarázattal is csak Tóth Béla szolgált. A szállóigék legjobb magyar kutatója 1901-es keltezésű könyvében írta: „A szájrul szájra járó idézeteket a közönség szereti átalakítani, főképpen pedig megrövidíteni.”