„A magyar média élénk és változatos volt, most azonban egysíkúbbnak tűnik” - olvasható az Európa Tanács minapi állásfoglalásában. Szakértők szerint a kijelentés a német és a francia kormány egyeztetett nézetét tükrözi, ezért érdemes komolyan venni. Miután azonban tanítom a legutóbbi száz évben országló magyar kormányok médiapolitikáját, árnyaltabban fogalmaznék.

A rendszerváltásig visszatekintve az a trend rajzolódik ki, hogy 2010 előtt a hazai média élénkebb és változatosabb volt. A második és harmadik Orbán-kormány kétségkívül átlépett egy határvonalat, a negyedik pedig létrehozott egy olyan holdingot, amely 476 médiaterméket tartalmaz. Ez már olyan arány, amely csakugyan egysíkúbbá, torzabbá teszi a médiapiacot. Mégis az a benyomásom, hogy a korábbi kormányok sem jeleskedtek az arányok kiegyenlítésében. Abban a tekintetben azonban nem különböztek az első Orbán-kormánytól, hogy nem lépték át a választóvonalat az erős demokráciából a puha diktatúrába vezető úton.

A maguk visszafogottabb, szégyenlősebb módján úgy korlátozták a nyilvánosságot, hogy hatalomban lévő embereik kibújni próbáltak a szerkesztőségek szorításából. Szokás ilyenkor hivatkozni arra, hogy a Horn-kormány a kétharmadával nem élt annyira vissza, mint a második, harmadik és különösen a negyedik Orbán-kormány. De ha igaz, amit Antal Attila politológus állít a jelenlegi médiahelyzetről, hogy „A baloldal médiahálózata belemászik a NER-be.” (ATV, 2019.04.12.), akkor ugyanez elmondható a jobboldal médiahálózatáról is. Az 1994-es választási vereség után aligha maradt volna életben, ha Horn Gyula nem kérte volna meg a Postabankot, hogy vegye a szárnyai alá például a Magyar Nemzetet.

Most lényegében ugyanez történik, amidőn a Népszava bevételeinek 56 százaléka kormányzati hirdetésekből származik. Az ellenzéki zászlóshajó kormányzati támogatása fügefalevél a nyilvánosság korlátozásán. A legutóbbi három évtized kormányai között egyet se találtam, amely elviselte volna, hogy a nyilvánosság munkatársai a döntések indoklására akarják kényszeríteni. De kitágítva a folyamatot, az előtte lévő hetven évben se szembesültem olyan kormányzattal, amely jó néven vette volna az újságírók fürkésző tekintetét. A legutóbbi száz év médiapolitikájából azt a következtetést vontam le, hogy a magyar kormányok nem bővíteni, hanem szűkíteni akarták a nyilvánosságot. A köztük lévő különbség a mértékben lelhető fel.