Furcsán kezdődött az uniós választási kampány. A baloldali MSZP „eligazít” a baloldali Demokratikus Koalíció ellen, illetve a baloldali MSZP és DK Budapesten közösen kampányol a szintén ellenzéki LMP és Jobbik ellen. Az utóbbi két párt politikusai persze szintén kifejtik álláspontjukat a nyilvánosság fórumain.

Mindegyik politikai szervezetnek van méltánylandó szempontja, mégis az a benyomásom, hogy semmit sem tanultak 2014 és 2018 tapasztalataiból. A vereséghez vezető út, ha nyilvánosan adják közre nem teljesen indokolatlan ellenérzéseiket. Elvégre azért vannak különböző pártokban, mert másként látják az országot és a világot. A helyzet ilyetén alakulását úgy magyarázzák az ellenzéki politikusok, hogy eszük ágában sem volt a nyilvánosság előtt berzenkedni, dohogni, füstölögni, mérgelődni a potenciális szövetségesek ellen. Ők csupán válaszoltak azoknak a fránya újságíróknak. Vagyis az immár megszokott ellenzéki békétlenséget a média munkatársai gerjesztik.

Ebből annyi igaz, hogy az újságírók sosem mulasztják el firtatni, vajon a velük szemben álló-ülő ellenzéki politikus miként vélekedik Puzsér Róbert közéleti ambíciójáról. Bizonyára a nagyszájú celeb-publicistának kijáró érdeklődés indokolja az ellenzéki együttműködés szempontjából jelentéktelen kérdést. Ettől eltekintve mégis úgy rémlik, hogy a választópolgárok képviselői megpróbálják áthárítani a felelősséget a nyilvánosság képviselőire. Abban is látok logikát, hogy ki kell beszélniük magukból a szövetségi rendszeren belüli lehetőségeket. Csakhogy ezeket a tárgyalóasztalnál kéne megvitatni, nem pedig a nyilvánosság fórumain.

S bár a politikával foglalkozó újságírók a politikusi információkból, véleményekből élnek, alighanem tudomásul vennék, ha interjúalanyaik udvariasan elhárítanák, hogy kiteregessék az ellenzék belső ellentéteit. Abból kéne ugyanis kiindulni, hogy a választópolgárok miért szavazzanak a békétlenkedőkre az egységet mutató kormánypárti politikusok helyett. A baj „csak” az, hogy a nyilvánosság kisebbik részére visszaszorított ellenzéki politikusok áhítoznak a médiafogyasztók figyelmére, máskülönben nem teremthetnek maguknak helyet a pártelitben. S ami ezzel egyet jelent: a busásan fizető brüsszeli kiküldetésben meg a jól fizető országgyűlési munkában.

Az ellenzéki politikusok tehát jó pénzért érzik rosszul magukat. A 2014-es és a 2018-as bukás után úgy tűnik fel, mintha ezen nem is nagyon akarnának változtatni.