Tegnap láttam egy régi, fekete-fehér filmet. A féltékeny férj beült egy kávéházba, és hogy a felesége meg annak szeretője ne vegye észre, a maga elé tartott újságba temetkezett. Lyukat tépett vagy vágott a papírba, csak hogy lesse a megfigyelendőket. Egy ma játszódó mozifilmben vagy tévéjátékban a lyukon kikandikáló férj, magándetektív, titkosügynök aligha lehetne a hitelesség jelképe. 

A való életben alig látunk újságolvasó embert. Ha valamilyen okból mégis figyelni akarnak valakit, legföljebb egyik lábukról a másikra állnak, azt mímelve, hogy csak úgy ácsorognak. Márpedig e szerepet nehezebb eljátszani, mint az újság mögé bújót. A kifutott szériának minősített papírsajtó végnapját egy amerikai médiakutató 2043 második negyedévére teszi, amely ugyebár április elsején kezdődik. Jövendölése mégsem vicc, a napilapok példányszáma a harminc év előtti tizedére esett vissza.

Néhány éve megszámoltam a leginkább veszélyeztetett napilapokat, és Magyarországon 42-őt találtam. Azóta 25-re csökkent a számuk, közülük 19 jelenik meg a vidéki Magyarországon. Az a benyomásom, hogy egyre nehezebben tartható a 3,6-os szorzó, régebben ennyi olvasó jutott egy kinyomtatott példányra. Ma már csak három körül van, vagyis például a Népszava 21 ezer példánya mintegy hatvanezer olvasót ér. Sokan morzsolódtak le, de nem annyian, mint amennyit feltételezünk. A papír alapú újságtól való eltávolodás ugyanis nem föltétlenül azt jelenti, hogy csak ennyien olvassák a patinás lapot. Anyagi vagy más okból nem kevesen igazoltak át az online kiadáshoz. S ha a szerkesztőség épp úgy bevallaná az online, mint a hagyományos olvasottságot, akkor többre kerekedne ki a végső szám.

Hogy egy lezárt folyamatból hozzam a bizonyítékot, a Népszabadság átlagos példányszáma 2016 októberében 37 ezer volt, ez valamivel több mint százezer olvasónak felel meg. Csakhogy tudomásom szerint az online kiadást naponta 75 ezren kísérték figyelemmel, ami azt jelenti, hogy jobb napokon, mondjuk a hétvégi számokat akár 200 ezren is olvasták. Pontosabban látnánk a kormánypárti sajtó működését is, ha a Magyar Időkből Magyar Nemzetté alakított szócső olvasottságát hitelesíttetné a kiadóhivatal. (Egy auditálásra szakosodott cég a nyomdában számolná meg a futószalagról legördülő példányokat.) S ha még az online kiadás iránti érdeklődésről is beszámolna a szerkesztőség, most nem a nyomtatott sajtó fejfájára írandó szöveget fogalmaznám.