Tegnapi bejegyzésem, A pontatlan jé visszhangja tűnődésre késztet. Sokan olvasták el, több mint tízezren érdeklődtek a két honanya, Bangóné Borbély Ildikó és Kunhalmi Ágnes ly-nos megnyilvánulását pedzegető glossza iránt.

Két értelmezés rajzolódott ki. Az egyik szerint bagatellizáltam (eljelentéktelenítettem, kicsinyítettem) a szocialista politikusok tragikus tévedését, nem ismerem föl benne a pártjukra jellemző betegségtünetet. A másik szerint dramatizáltam (eltúloztam, felnagyítottam) a komikus elírást, elvégre papírlapos jelenetüknek semmi köze az MSZP, tágabb értelemben a baloldal, még tágabb értelemben az ellenzék állapotához. Mindkét álláspont belefér a vitakultúrába, még ha nem is értek egyet velük.

Az sem ejtett kétsége, ha valaki felrótta, hogy miközben ecsetelem az ellenzéki politikusok tévelygését a magyar helyesírás rejtelmeiben, bezzeg egy szót sem szólok a másik oldalról, például Schmitt Pál hajmeresztő kalandjairól. Ehhez is csak azt fűzhetem, hogy azt írtam meg 2500 karakternyi terjedelemben, amit meg akartam írni. Rendben van, hogy az olvasónak eszébe jutott a hajdani „álamfő”, erre azonban nem akartam kitérni. Észrevettem viszont, hogy a hozzászólók közül sokan a könnyebb ellenállás irányába kanyarodtak.

A közösségi üzenőfalon azt kértem a digitális ismerősöktől, hogy mellőzzék a fordított írást. Azt, hogy amit j-vel kéne írni,  ly-nal írják, amit pedig ly-nak, j-vel. Eleget tettek a felszólításnak, talán mert névvel vállalták a véleményüket. Amint azonban a bejegyzés kikerült az Index felületére, kérésem süket fülekre talált. Majd’ mindenkinek volt egy játékos-tudatos tévesztése, ami egyhangúvá, unalmassá tette az értelmes hozzászólásokban sem szűkölködő vitát. Úgy rémlik, hogy aki a névtelenség kínálta felelőtlenségben fogalmazza meg a véleményét, a tartalmas helyett hajlamos a kézenfekvő megoldást választani. Esetünkben kiírta magából a legolcsóbb „ötletet”: a j elipszilonosítását és az ly eljésítését.

Karinthy Ferenc író gyakran fordult meg a Magyar Rádió székházában. El-haladt Grósz úr zöldségboltja előtt, és megfigyelte, hogy a gyümölcsök árcédulájára klapanciákat írt a tulajdonos. Meg is kérdezte tőle, miként műveli a költészetet. A budakeszi sváb őstermelő ezt válaszolta: „Írom vers, ahogy jön.” A digitális vitából azt a tanulságot vontam le, hogy a hozzáadott értékkel kecsegtető, váratlan, meghökkentő, továbbgondolásra késztető hozzászólás kivételnek számít a kommentkultúrában. Köszönöm is azoknak, akik ezt a megoldást választották.