Nem várhattuk, hogy a Hogyan építsük újjá a vidéki nyilvánosságot? című szakmai tanácskozáson egy csapásra megoldjuk a helyi újságok finanszírozási gondjait. Ezért nem is csalódhattam az elhangzottakban. A hozzászólók sok figyelemre méltó javaslatot mondtak el, amelyek arra ösztönöznek, hogy fölmelegítsek egy régi ötletet.

A közönség soraiban megláttam Varju Lászlót, a Demokratikus Koalíció alelnökét, akiről eszembe jutott, hogy e közösségi fórumon a Horn Gyula Szolidaritási Alap rejtélyes tevékenységéről tűnődtem. Az MSZP elnöke, Tóth Bertalan ugyanis fölajánlotta, hogy a szocialista országgyűlési képviselők a fizetésemelésükből származó különbözetet karitatív célra fordítják, havonta fejenként körülbelül kétszázezer forintot. Igazán kár, hogy a részletekről elfelejtett tájékoztatni bennünket. Akár a pártirodák karbantartására szánta, akár az éhezők megsegítésére, mindkét lehetőség megnyugtató volna.

Szakmai okból kifolyólag mégis annak örülnék leginkább, ha a két félév alatt összegyűlt huszonnégymillió forintból a független sajtót próbálná az MSZP életben tartani. A DK-s politikus látványa eme elképzelés kitágítására sarkall. Vajon mi volna, ha a tavaly december óta a kormány ellen összefogó parlamenti kisebbség anyagilag támogatná az alternatív nyilvánosságot? Méghozzá azért, hogy végre helyzetbe hozza a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványba tömörített tizennyolc megyei és egy városi napilap árnyékában tengődő vidéki sajtót.

A parlamentben hatvanöt ellenzéki képviselő van. Ők tavaly nyáron szintén megszavazták, hogy 748 ezer forintról 948 ezerre emelkedjen a fizetésük. Különféle pótlékokkal akár a dupláját is megkaphatják, ezért feltételezhető róluk, hogy  könnyebben mondanának le ama bizonyos kétszázezer forintról. Ez havonta tizenhárommilliót tenne ki, évente pedig 156 milliót. Az összeg körülbelül annyi, amennyiből az amerikai külügyminisztérium támogatta volna a vidéki nyilvánosságot, ha nem szívja vissza a pályázatot arra hivatkozva, hogy nem akarja az országgyűlési választás kampányát befolyásolni. Ennyi pénzből kijönne néhány jobb sorsra érdemes szerkesztőség.

A képzeletem talán nem is rugaszkodott el túlzottan a valóságtól. Ha abból indulunk ki, hogy az ellenzéki politikusok állandóan panaszkodnak a médiafelület hiányára, akkor íme, itt a lehetőség, hogy legalább a vidéki Magyarországon megszólalási lehetőségeket teremtsenek maguknak.