A nyilvánosság fórumai többet foglalkoztak a 2019. január 20-án elhunyt Andyval, mint az 1919. január 27-én, épp száz esztendeje meghalt Adyval. A különbség csak egy betű, ráadásul Vajna András György filmügyi kormánybiztos posztumusz díszpolgár lett Kisvárdán, bár a szabolcsi kisváros hírességei között még csak nem is említették. Csakhogy ő az Amerikából való hazatelepülése után fölfedezte az érzelmi szálakat. Anyai nagyszülei Kisvárdán éltek, és a gyerekkorában gyakran látogatta meg őket.

Nemcsak a filmekhez értett, hanem a pénzcsináláshoz is. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy az érzelmi szálak mögött üzleti számítás is rejlett. Egy Seszták Miklós nevű ügyvéd, akiből néhány évre fejlesztési miniszter lett Orbán Viktor kormányában, lokálpatriótaként hirdette meg a Várfürdő-projektet, amelyre eddig körülbelül hárommilliárd forintot áldozott a kormány. De kerülhet még többe is a vízimozi, a vizes dodzsem, a kísértetkastély és a kalózjáték, egyszóval a szabolcsi Disneyland. Üzemeltetőnek bizonyára eszményi lett volna Vajna valamelyik cége, és talán még most, a halála után sem teljesen kilátástalan az úgynevezett Cinemaqua sorsa. A terv megvalósulása legyen a jövő titka, maradnék inkább a nagyszülőknél.

Csupán annyit tudok róluk, hogy Andy Vajna mamáját Korda Klárának hívták, és nyomát A kisvárdai zsidóság története című könyvben kéne keresni. 1998-ban írta Néző István helytörténész, akit egyébként vizsgáztattam médiapolitikából a nyíregyházi főiskolán (kiválóan felelt). A szép kiállítású kötetből olyan település képe bontakozik ki, ahol a mintegy tizenötezer lakosból csaknem négyezer volt a zsidó. Kereskedelemből, kézműiparból, például nyomdászatból éltek, értelmiségi szakmákat is műveltek. Voltaképpen ők alkották Kisvárda polgárságát. A magyar állam csendőrei és vasutasai 1944. május 29-én vagonírozták be őket. Csak azért nem írom, hogy Auschwitz után írmagjuk se maradt, mert a szintén 1944-ben, de Budapesten született Vajna-fiú aligha látogathatta volna meg a nagyszüleit, mielőtt 1956-ban disszidált volna Amerikába.

Az már a magyar sajtótörténet lábjegyzete, hogy a két világháború közt Kisvárdán három napilap látott napvilágot. Néző István idéz is a könyvében egy furcsa bocsánatkérést: „Lapunk e heti száma a nyomdaszemélyzet vallási ünnepe miatt egy nappal előbb, s ezen okok miatt csak négy oldalon jelenik meg.” (Felsőszabolcs 1929/18.) A szövegkörnyezetből kiviláglik, hogy a nyomdászok Pészachot ünnepeltek.