Hosszú idő után állt a nyilvánosság képviselői elé. Szavaiból leginkább azt hallottam ki, amit a nyilvánosságról mondott. Ezt a mondatát föl is jegyeztem: „Egy interjúnak nem az az értelme, hogy bikaviadalt vívjak egy újságíróval.” Találgattuk, vajon a hasonlatban ő a matador vagy a bika. Lendvai Ildikó szocialista politikus az utóbbira tippelt, szerinte ugyanis a miniszterelnök „megvadul, ha vöröset lát”. (Népszava, január 12.)

Az orbáni gondolatmenetnek érdekes a szövegkörnyezete is. „Én olyan interjúkat és szituációkat nem keresek, és nem vállalok, ahol eleve lehet látni, hogy rosszindulatú ember előítéletes kérdéseket tesz föl. Köszönöm, nem kérek ebből.” Az interjúnak kétségkívül van tétje: melyik fél kényszeríti akaratát a másikra? A műfaj egyik művelőjével szólván: „Az egyik fél beszéltetni akar, a másik hallgatni.” (Fiala János, Magyar Sajtó, 1995. május 22.) Azon tűnődöm, vajon a mai Orbán Viktor honnan jutott el a „rosszindulatú”, „előítéletesen kérdező” interjúkészítők iránt érzett ellenszenvig.

Első kormányzati ciklusában meghívták Szarvasra, egy millenniumi emlékmű avatására. Munkatársai kapcsolatba léptek a Békés Megyei Hírlap főszerkesztőjével, és felajánlották neki, hogy készítsen exkluzív interjút Orbánnal. Árpási Zoltánról tudták, hogy 1990-ben az MSZP országgyűlési képviselőjelöltje volt, ez azonban csöppet sem zavarta a miniszterelnöki stábot. A főszerkesztő nem tartózkodott a látogatás napján, 2000. június 17-én a megyében, ezért a helyettesét, Niedzielsky Katalint javasolta beszélgetőpartnernek. Az interjú el is készült Szarvas és Békéscsaba közt, a miniszterelnök szolgálati gépkocsijában, és június 21-én „Ha baj van, vagy ünnepelni kell, jövök!” címmel látott napvilágot.

A fiatal és sovány Orbán Viktor két képen látható. Az első oldalon egyedül, a negyediken pedig az újságírónővel együtt. Aki nemcsak azt rögzítette, amit a miniszterelnök mondani akart a millenniumi évről, hanem azt is firtatta, miért váltotta le Pepó Pál környezetvédelmi minisztert, és cserélte ki a Békésből elszármazott Ligetvári Ferencre. De rákérdezett arra a fránya olajszőkítésre is, amelynek feltárásán nem igazán buzgólkodott a legfőbb ügyészség. Miközben tehát megadta a tiszteletet a kormányfőnek, gyakorolta a kérdezés mesterségét is. Aminek szintén művelője, Mester Ákos látnoki módon foglalta össze a lényeget: „Csak interjúban lehet kitenni indoklási kényszernek azokat, akik belemámorosodnak hatalmi helyzetükbe.” (168 Óra, 2010. december 2.)