A karácsonyról hallottam egy vitaműsort, a Magyar Rádióban tudósok beszélgettek róla. Tegnap Dr. Zsengellér József, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora szinte hangsúlytalanul, mellékesen vetette oda, hogy „médium, vagyis szócső”. S bár 2006-ban az Általános médiaismeret című tankönyv szerkesztőjeként és egyik szerzőjeként utánanéztem a médium kifejezés előéletének, ezzel a megfogalmazással még nem találkoztam. De ha egy vallástörténész emlegeti, akkor lehet benne valami.

A latin medium eredetileg közbülsőt, valaminek a közepét jelentette. Kétezer év alatt azonban több réteg rakódott rá. Például vegyi folyamat közegét jelenti. Meg azt az embert is, aki fogékony a szellemekre. Ehhez persze olyan médium kell, aki jósnőnek álcázza magát. Ügyesen kifaggatja az özvegyet, aztán elfüggönyözi a szobát, és a félhomályban térdével megmozdítja az asztalt, majd síron túli hangon teremt kapcsolatot a nemrégiben elhunyt férjjel. De ha a pincér megkérdi, milyen állapotban kérjük a bifszteket, akár azt is mondhatjuk, hogy médiumban, közepesre sütve. Végül pedig a médium hírközlési értelemben a tájékoztatás eszközét is jelenti. Kétségkívül ilyen a szócső, amelyet a szájunkhoz emelünk, és fölerősíti a hangunkat.

Az újságírásnak azóta van efféle funkciója, amióta nem kinevezik a politikusokat, hanem választják őket. Létkérdés számukra, hogy azok is megismerjék az elképzeléseiket, akiket közvetlenül nem képesek elérni. Igénybe vették olyan szakember segítségét, aki fölerősíti (visszhangozza) a szavaikat. Közben azonban megjelent az a fránya reklám, amely a szerkesztőségeket lassanként eltávolította a politikai szervezetektől. A hirdetések felszabadító hatására a közvetítésre (fölerősítésre, visszhangzásra) vállalkozó szakemberek rájöttek, hogy a nyilvánosság számára érdemes megfogalmazni a saját véleményüket is.

Az újságírók önállósulását a politikusok nehezen viselik el. Ha hatalmukban áll, visszaterelnek bennünket a közvetítői (mediátori) szerepkörbe. Leglátványosabb érvük, hogy a képviseleti demokráciában ők a választottak, az újságírók ne szóljanak (dumáljanak, pofázzanak) bele a dolgukba. A kormánypárti politikusok például a hirdetések államosításával eltorzították a médiumok piacát, és az újságírókat mediátorként képzelik el. Funkcionális szemléletüket a korábban kormányzók is képviselték, bár nem verték nagydobra. A hatalom jelenlegi gyakorlóit „csak” abban marasztalnám el, hogy a szócső-jelenséget tökélyre fejlesztették.