Vannak olyan digitális ismerőseim, akiket zavar, hogy néha szemlézem a Magyar Időket. Pedig e napilapból tudható meg, vajon kiket akar üldözni a kormány, ráadásul Lugas nevű hétvégi melléklete sajtószakmai szempontból is méltányolható. Épp benne jelent meg legutóbb egy figyelemre méltó elemzés Sajdik Ferenc életmű-albumáról.

Szerzője, Halász Géza szintén karikaturista, és úgy határozta meg a műfajukat, hogy „A karikatúra grafikai publicisztika.” Tartalmilag telitalálat, kár, hogy a mondat három idegen szóból áll. Mentségükre szóljon azonban, hogy elmagyarosodtak. Maga Sajdik Ferenc szintén vállalkozott a meghatározásra, mondván: „A karikatúra halála a magyarázat.” Ugyanezt fejtegette Dluhopolszky László is: „A jó karikatúra szavak nélkül mindent elmond.” A magyar karikaturisták rangidőse, néhai Kaján Tibor pedig meglepően kevés vonallal rajzolta meg a lényeget, az ő definíciója szerint „A karikatúra lapszéli jegyzet a történelem margójára.” S hogy még teljesebb legyen a kép, idézem a szabadkai Léphaft Pált is, aki szerint „Mindig az a karikatúra vicces, amelyen nem te vagy.”

Az értelmezések közül azért nem választanék, mert mindegyikben található igazság. Azon tűnődöm inkább, vajon a karikatúra műfajának használt-e a digitalizáció. Azon kívül persze, hogy a karikaturista olvasott, hallott, látott valamit, ami beindította a képzeletét, és miután az ötletet kirajzolta magából, a vonalakat másodpercek alatt továbbíthatja a portál szerkesztőségébe. Lehet, hogy túlzottan kötődöm a papír alapú újsághoz, de a karikatúra jobban hat a hagyományos sajtóban, mint a digitálisban. S mintha az online szerkesztők kevésbé számítanának a csipkelődő grafikusokra, akiknek gyakorlatra volna szükségük, hogy rajzoló publicistává érlelhessék magukat.

A magyar karikaturisták között van egy hölgy is, aki lágyabb húrokat penget. Szűcs Édua rajzait azért kedvelem, mert szemlátomást eltér a férfiak karcosabb szemléletmódjától. Nem föltétlenül a politikának nevezett közélet eseményeiből indul ki, hanem a hétköznapokból. Aprólékosabb, részletezőbb, finomabb, ha úgy tetszik: megbocsátóbb. Talán mert a közéleti személyiségek helyett inkább magunkra ismerhetünk. Az egyik kiadó nemrégiben ajánlatot tett egy kötetre. Midőn szóba hoztam, hogy a kéziratot szívesen elolvastatnám Éduával, láttam a tekintetén, hogy sajnálná karikatúrákra a pénzt. Pedig a maguk csöndes módján feldobnák azokat a fránya betűket.