A tegnap szóba hozott Pars-ügyben van még valami, melyről érdemes eltűnődni. Amikor a botrány kirobbant, a doppingoláson ért kalapácsvető olimpiai bajnokunk azt kérte a nyilvánosság képviselőitől, ne faggassák a miértekről, mert szeretné csöndben, a nyilvánosság kizárásával jóvá tenni a vétkét. Az egyik cikk szerzője pedig, aki sportújságíró, szintén azt javasolta, hogy hagyjuk békén Pars Krisztiánt, elvégre elismerte a bűnösségét. Eszmefuttatását azzal fejezte be, hogy „így veszít egy magyar úr”.

Méltányolnám mindkét megnyilvánulást, ha a Pars-ügy mögött nem rejlene a szombathelyi dobóiskola tisztázatlan helyzete. Mielőtt ugyanis a nemzetközi sportszervezetek elmarasztalták volna 2012-es olimpiai bajnokunkat, ugyanebből a szellemi műhelyből már eltiltották Gécsek Tibor kalapácsvető Európai bajnokot és a szintén kalapácsvető Annus Adrián olimpiai bajnokot, valamint a diszkoszvető Fazekas Róbert olimpiai bajnokot, őt kétszer is. Miközben tehát dicséret illeti Pars Krisztiánt az önkritikáért, talán mégsem kéne szó nélkül elmenni a sorozatos doppingolások mellett.

A média mégis ezt teszi. Április 10-e körül megjelent ugyan néhány cikk a Pars-ügyről, azóta azonban a hazai nyilvánosság eszközrendszerét megtestesítő újságírók hallgatnak, mint hal a szatyorban. Köztük a tanítványaim is. Öt évig tanítottam a szombathelyi főiskolán, ahonnan tehetséges újságírók igazoltak át a helyi szerkesztőségekbe. Például sportújságírók is, akik nálam sokkal többet tudnak a világhírű dobóiskolában zajló munkáról. Mindazonáltal éltető víz - a valóságfeltárás szándéka - híján csak tátognak, egy szó sem hagyja el a szájukat. Évek óta úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna. Még tudomásul is venném valószínűleg lokálpatriotizmusból fakadó hallgatásukat, ha nem olvasnám a Vas Népét.

A megyei napilap odafigyel a szombathelyi dobóatlétákra. Rendszeresen közöl terjedelmes tudósításokat a Dobó SE-ben edző fiúk és lányok versenyeiről. 14-tő 20-ig minden évjáratban akad kiemelkedően tehetséges kalapácsvető, diszkoszvető, súlylökő. Aligha doppingolnak, elérnek azonban az utánpótlás korba, amikor be kéne kerülniük a nemzetközi élmezőnybe. Az a benyomásom, hogy ez az a holtpont, amelyen átlendítik őket. A szombathelyi dobóiskola alapítójától, néhai Németh Páltól már nem kérdezhetem meg, mit értett azon, amit a Magyar Hírlap 2001. augusztus 31-i számában így fogalmazott meg: „A dopping olyan, mint az olaj, amellyel mindenki jól keres.”