Ungvári Tamás ősszel lesz nyolcvannyolc esztendős. Meglátszik rajta a kora. Arcán egyre több a ránc, és mintha trottyosan is járna. Öltözéke azonban kifogástalan, szelleme pedig változatlanul szikrázik. Erre van egy értékmérő eszközöm: az ütős mondat.

A rendszerváltás óta gyűjtöm a szállóigéket. A csúcstartó Bodor Pál, aki tavaly halt meg. Utána következik Ungvári, akinek harminc szellemes megnyilvánulását válogattam be a gyűjteménybe. A Népszava mai számában olvastam a harmincegyediket a vele készített interjúban. Íme: „Tanár vagyok, tudom, hogyan kell magam tanítani.” Annak idején élvezettel hallgattam az irodalomtörténeti előadásait, eszmetörténeti eszmefuttatásait. Manapság össze-összefutunk a Szabó Ervin Könyvtár olvasótermében, és rögtönözve is tűhegyesen fogalmaz. Ontja magából egy művelt agy kikristályosodott termékeit.

Volt szerzőm, amikor publicisztikai rovatot szerkesztettem az irodalmi hetilapban. Voltam szerzője, amikor publicisztikai rovatot szerkesztett a Népszavában. Vajon tudják-e a patinás napilap mai munkatársai, hogy ő honosította meg, sőt vitte tökélyre az angolszász modellt a magyar sajtóban? A rendszerváltás után néhány redakcióban szétválasztották a hírt és a véleményt. Elzárták egymástól az informatív és a publicisztikai részleget, hogy ne keveredjék össze a hír és az értelmezés. Csakhogy ebből nem vonták le azt a következtetést, hogy akik hír-újságírással foglalkoznak, lehetőleg ne nyilvánítsanak véleményt.

Ungvári Tamás komolyan vette a dolgát, és sikerült elérnie a tulajdonosnál, Fenyő Jánosnál, hogy a Népszava belső munkatársai nem írhattak a vélemény-rovatba. A kilencvenes évek legjobb közíróival dolgozott, és rovata kiemelkedett a napilap-mezőnyből. Lehet persze, hogy túlzásba vitte, és érdemes lett volna kihasználnia a belső munkatársakban szunnyadó publicisztikai adottságot is. Az angolszász modell azonban nem ezért sorvadt el a magyar sajtóban. Azért inkább, mert a mostani sajtóbefektetőknek nem akaródzik keretet adni a külső munkatársak honorálására. A takarékoskodással is magyarázható a hazai sajtó befelé fordulása, ha úgy tetszik: bezápulása.

Ami pedig az angolszász modell következetes és kérlelhetetlen meghonosítóját illeti, Ungvári Tamásnak még van lehetősége a szállóige-gyűjtemény csúcspontjára érni. Rajtam nem múlik, bár a szellemes, szikrázó, ütős mondatok szerzőit én is csak elismerő szavakkal honorálhatom.