A kommentelő irodalmi műből választott álnevet. Egy Szerb Antal-teremtmény nevét vette föl, noha digitális címében óvatlanul feltünteti az igazi nevét is. A közösségi oldal üzenőfalán ötven körüli értelmiségi arculata bontakozik ki. Amit pedig nem tudat magáról, azt a hozzászólásaiból szűrhető le. Mindenbe belekotyog, mellőzi viszont a durvaságot. Tegnap 19.05-kor ezt firtatta: „Szinte minden írásod olvastam, de még midig nem bírok rájönni, hogy te a DK szekerét tolod, avagy az MSZP-ét?”

Fél évszázada éve vagyok szerkesztő, gondolatban azonnal javítom a szövegét. Az első tagmondat kijelentő, tehát hiába van az összetett mondat végén kérdés, a kérdőjel helyett ponttal kellett volna befejezni. Ráadásul le is tegezett, ami azért feszélyez, mert nem szoktam álnév rejtekébe búvó emberekkel haverkodni. Mégis hálás vagyok a kérdésért. Az újságírást irodalmi hetilap szerkesztőségében sajátítottam el. A múlt században például sokat tanultam a nyolcvanas évek legjobb közírójától, Bertha Bulcsútól, aki később a veszprémi napilapban így foglalta össze a tollforgatók paradoxonját: „Ha a hatalomhoz túl közel megy az író, megég, ha túl távol tartja magát, megfagy.” (Napló, 1993. december 18.)

Az újságírás politika-érzékeny mesterség. Ezzel magyarázható, hogy sosem zárkóztam el a politikusoktól, elvégre a szakmánk gyakorlásához olyan információkra van szükség, amelyeket csak tőlük kaphatunk meg. Ugyanakkor ügyeltem arra, hogy bensőséges (baráti, lekötelezetti) kapcsolatba egyikükkel se kerüljek. Se megfagyni, se megégni nem akartam. Bár baloldali az értékrendem, ebből nem következik, hogy baloldali párt szekere mögé kéne állnom a tologatás szándékával vagy kényszerével. Előnyben részesítem a saját, megszenvedett véleményt.

A kétezres évek elején írtam ugyan egy könyvet az MSZP kommunikációjáról, de már akkor is ügyetlennek találtam a magyar szocialistákat. Ezt bárki ellenőrizheti, ha veszi magának a fáradságot. A DK-ról még nem írtam könyvet, ám ha írnék is, két mozzanatból indulnék ki. Az egyik az, hogy van médiaszemlélete, politikusai járják az országot, és igyekeznek kihasználni a regionális-helyi nyilvánosságban rejlő lehetőségeket. A másik mozzanat elszomorítóbb: azért kampányolnak 2018-ban, hogy 2022-ben legyőzhessék a Fideszt. Akkor nekem és nemzedéktársaimnak talán már késő lesz.

Remélem, ennyi elfogultság megbocsátható egy 72 éves elemzőnek, aki e Médianaplóban 2002 óta naponta fogalmazza meg a saját véleményét.