Médianapló

Médianapló - Az év megmondó embere: Németh Szilárd

2017. december 29. 10:58 - Zöldi László

A müncheni Szabad Európa Rádió hajdani munkatársa, Kasza László a rendszerváltás után hazaköltözött. Néhány napja jelentette be, hogy visszaköltözik az NSZK-ba. Egykori protezsáltja, Orbán Viktor ugyanis, akit autóján szállított a pályakezdő Fidesz kampányrendezvényeire, építi a diktatúrát. Búcsúlevelében a nyolcvan körüli újságíró így jellemezte a miniszterelnök egyik legközelebbi munkatársát: „A Fidesz rossz arcú, kövér alelnöke, akinek sajnos soha nem sikerült megjegyeznem a nevét.” (ÉS, 2017. december 20.)

Nem merném ama bizonyos arcot minősíteni. Azt se állítanám, hogy elhízott volna a teste. Inkább zömök, izmos, középkorú férfi képzetét kelti, aki nem véletlenül a birkózószövetség elnöke. Még a nevét is sikerült megjegyeznem. Ha nem tévedek, a búcsúlevél szerzője Németh Szilárdra gondolt, akinek bátorságára vall, hogy olyan stúdiókba is elmegy, ahová párttársai a világ minden kincséért se tennék be a lábukat. Helyettük védi a mundér becsületét, eközben meglepő dolgokra ragadtatja magát. Többet is följegyeztem az idén - mint egy politikusi kiteljesedés cáfolhatatlan bizonyítékait.

A reggeli tévéműsor jellege olyan volt, hogy az interjúk nem nyúlhattak tovább tíz percnél. Ő azonban nem zavartatta magát, mondván: „Azt én döntöm el, hogy mennyit beszélek.” (ATV, május 12.) Az úgynevezett „álcivilek” ellen javában zajlott a kormányzati kampány, róluk jutott hősünk eszébe a Cosa Nostra szicíliai maffia. Majd a műsorvezető meghökkenését látva hozzáfűzte: „Nem nézi ki belőlem, hogy ezt én találtam ki?” (ATV, július 3.) Más stúdióban szintén szembesült kérdő tekintettel, mert így nyugtatta meg a műsorvezetőt: „Én értem, hogy mi a pálya.” (Echo TV, szeptember 22.) Ha pedig össze akarta foglalni a jelenséget, mondjuk, a Sorosról elnevezettet, így kezdte: „A napnál világosabb.”

Aztán túl nagy lett a zaj a fékek és ellensúlyok megszüntetése miatt. Ezzel magyarázható, hogy kicsúszott a száján: „Magyarországon demokrácia van.” (ATV, december 13.) Bár mozgott a plafon, de nem szakadt le. Akkor tűnődtem el 2017 újdonságán, a Németh Szilárd-jelenségen, amikor a 888.hu nevű portál interjút készített vele, és a „brüsszeli bürokratákról” beszélt. Fejükre olvasta, hogy „szándékosan összekeverik a menekült és a bevándorló fogalmát”. Íme, a bizonyíték, hogy nem ok nélkül méltányoltam a zömök, sportos külsejű Fidesz-alelnök bátorságát. A nyilvánosság előtt épp azt rótta föl a politikai ellenfélnek, amit a magyar kormány emberei kutyultak össze.

komment
süti beállítások módosítása